Kim Ir Szen (1912-1994). Észak-Korea fokozatosan korlátlan ura
1948-tól haláláig. És azon is túl, mivel ő az ország örökös elnöke.

1. A MEG NEM TETT ÚT EMLÉKMŰVE

1945. ősz

Néhány hónappal a felszabadító háború után a tisztelt és szeretett Kim Ir Szen tábornok segédtisztjével a Kangszoni Acélművekbe indult. A segédtiszt nagyon boldog volt a gondolattól, hogy a Tábornok útja során meglátogatja Mangjongdé-t.

Mangjongdé közelében jártak. Hosszan és szélesen terjeszkedő aranyló rizsmezők várták az aratást, mögötte hullámzó hegyek szépséges fenyőruhába öltözötten.

– Szülőföldem olyan, mint valaha – mondta a Tábornok.

Amikor az autó a kereszteződéshez ért, ahol az út Mangjongdé felé ágazik, leállította. Kiszállt és Mangjongdé felé nézett.

– Arra van Mangjongdé … Jó hely… Menj oda. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog neked – mondta segédtisztjének.

A meglepett segédtiszt zavartan nézett a Tábornokra. Az odament hozzá:

– Ez a szülőföldem. 20 éve nem láttam… Amikor odamész, találkozni fogsz öreg nagyszüleimmel. Kérlek ad át nekik legjobb kívánságaimat és mond el nekik, hogy az ország felszabadult, és hamarosan én is visszatérek. És mondd el, hogy mostantól jó lesz élni a világon… Jól van, holnap reggel itt találkozunk.

Egy kiáltásnyi távolságra otthonától, a 20 éve elhagyott Mangjongdé-től, melyet mindvégig megőrzött emlékezetében, hófergeteggel üldözötten a Paekdu-szan hegység sűrű erdeiben, gyötrődve, láthatja-e még valaha. De a Tábornok legyőzte erős vágyát, hogy láthassa szülőházát, családját, rokonait. Ő előbb a kangszoni kohászokkal akart találkozni, hogy megvitassa velük az állam ügyeit.

A tisztelt és szeretett vezető, Kim Ir Szen tábornok állt egy ideig Mangjongdé jól ismert hegyeit nézve, aztán lassan visszaült a kocsiba. Segédtisztje azt sem tudta, mit csináljon. Nem akarózott egyedül odamenni, hát óvatosan megjegyezte

– Szabad javasolnom, hogy álljon meg itt egy kis időre?

A Tábornok rövid ideig nézte őt, s így szólt

– Nem, most nem… Majd legközelebb.

Aztán folytatta útját a Kangszoni Acélművekbe. Az autó gyorsan távolodott. A segédtiszt még sokáig állt ott izgatottan.

A Tábornok, aki osztozott a sorsban hazájával, annyira elkötelezte magát a forradalom ügyének, hogy elkerülte szülőhelyét, ámbár látótávolságra volt tőle. Egy forradalmár csodálatra méltó nemes jelleme mutatkozott meg a Tábornokban, aki kizárólag országával és népével törődik.

A segédtiszt tekintetével követte a távolba vesző gépkocsit, miközben többször elismételte magának: nagy ember! És megújította szilárd elhatározását, hogy úgy lesz végtelenül hű az országhoz és a néphez, ahogy a Tábornok, tanulva annak mérhetetlenül mély és magasztos eszméjéből.

Így a nagy vezető, Kim Ir Szen tábornok első találkozását Kangszon munkásaival, jobban mondva a felszabadult Korea munkásosztályával tartotta.

A tisztelt és szeretett vezető, Kim Ir Szen elvtárs a Kangszoni Acélművek
munkásait tudatára ébreszti annak, hogy a forradalom gazdái ők.

Az emlékmű elmondja a halhatatlan történetet a nagy vezetőről, Kim Ir Szen elvtársról, aki Kangszonba
ment találkozni a munkásokkal, hogy megvitassa velük az állam ügyeit, és 20 év távollét után nem
ugrott be  Mangjongdébe, szülőfalujába, ámbár látta, hogy az egy kiáltásnyi távolságon belül van.

Megjegyzések

1 . A 33 éves Tábornok (1945 nyarán még csak őrnagy volt a szovjet Vörös Hadseregben) nem világos, hogy milyen hadsereg tábornoka volt a történet idején. A Koreai Néphadsereget 1946 nyarán kezdték el szervezni.

2.  A Tábornok tegnap lett volna 100 éves. Biztos nagy ünnepségsorozat van Mocsoládon. Vagy hol.

3.  Angol eredetiből majdnem pontosan fordítva, úgyhogy az öreg nagyszülőkért a phenjani Foreign Languages Publishing House korabeli vezetője a felelős. (A fantasztikus műalkotást 1977-ben adták ki.)