Hogy ezen a végre ismét szépnek ígérkező tavaszi napon kizökkenjünk egy kicsit a kerékvágásból következzen két extrém eset.
 
 
 
Ugye Udo bácsit mindannyian tiszteljük, becsüljük, mégha a műfajt különösképpen nem is kedveljük annyira, de azért zenéjét hallva persze néha belebólogatunk. Amit most is megtehetsz, mert új lemezzel jelentkezik. A Rev-Raptor május 20.-án jön ki.
 
 
És hogy messzire menjünk. Nézd meg ezt a borítót! Akár Magyarországon is készülhetett volna ugyanakkor. De akár most is, leszámítva persze a ház mellett álldogáló fiatalembert
 

 
 
 
Ez a 70-es évek nigériai felvételei közül válogató sorozat harmadik darabja, és jövő héten kedden jelenik meg.
 
The Don Isaac Ezekiel Combination – Ire
 
 
 
ITT tudsz még hallgatni, meg képeket nézegetni arról, milyen is volt a nigériai dolce vita. 

A számokat hallgatva, a zenészek személyes történeteit olvasgatva (elmenekültek az országból), a képeket nézegetve azon gondolkodtam, hogy amíg az emberek bőrszíntől és nációtól függetlenül vágyaikat tekintve mennyire egyformák, addig mennyire különbözőek lehetnek társadalmaik. Gondolj csak arra, hogy milyen hatással van ugyanaz az olajkincs Norvégiára, Nigériára vagy Venezuelára.

 

 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.