Á.J. elvtársnak.
Lenti, 8960


Kedves Á. elvtárs!

Nagy figyelemmel olvastam el levelét, melyben érdekes kérdéseket vetett fel. Meg kell mondanom azonban, hogyha elfogadnánk az Ön érvelését, akkor nekünk, kommunistáknak a következőt kellene tennünk: saját harangokat kellene beszereznünk, melyeket csakis és kizárólag elődeink nándorfehérvári győzelme emlékére kongatnánk.

Amint azonban Ön is helyesen írja, a nándorfehérvári győzelem emlékére a pápa rendelte el a déli harangszót. Minthogy a harangozást a templomokban folytatták, ez beilleszkedett a vallási hagyományaink közé. Annak a politikának a szel- lemében melyet pártunk kialakított, s amelyet Ön is jól ismer, mi tiszteletben tartjuk a vallásos emberek hagyományait, szokásait. Ezért hát igencsak furcsa lenne, ha Nagypénteken azt követelnénk a templomoktól – hogy megtörve hagyo- mányaikat – nekünk kommunistáknak külön harangozzanak.

A Rádió – Ön ezt is helyesen tudja – valóban a nándorfehérvári győzelem emlékére közvetíti a déli harangszót. De, aho- gyan erre már az előbb utaltam, az nem a mi saját harangunk. Ezt a Rádió az egyik budapesti templomból közvetíti. S mivel Nagypénteken abban a templomban sem harangoznak, nem tud mit közvetíteni.  

 
                                                                                                                           Elvtársi üdvözlettel

                                                                                                                                      B.M.
    
                                                                                                                             1979. április 27.

 
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.