Hétről hétre láthatnak engem a képernyőn, ha figyelnek. Azt nem mondom meg, hogy melyik vagyok én, mert azzal, hogy ezeket az információkat most megosztom Önökkel kimondom a halálos ítéletem. Így viszont van némi esélyem a túlélésre, másrészt pedig végre a nagyvilág is megtudhatja a szörnyű titkot.
Anna vagyok. 63 éves. A dolgok legelején még Annuska néni voltam mindenkinek.
Nagyon jóképűnek és kedves tartottam Attilát. Az volt a vágyam, hogy egyszer élőben is végig tapsolhassam az egész műsorát. Jelentkeztem, és végül sikeresen bekerültem. Nagyon tisztelettudóak, aranyosak és közvetlenek voltak velem!
Mindenki! De kiváltképp Attila. Úgytűnt imádja a közönségét, és bármit megtenne az olyan kiszolgáltatott lényekért mint amilyen én is voltam.
Az első "házibuli" után azonban nem engedtek minket haza.
Meztelenre vetkőztettek minket és az egyik diszkóteremben gázt engedtek ránk. Mint az később kiderült, csak altató gáz volt.
A meztelenségnek nem tudom mi volt a célja, elvégre ruhában is elaludtunk volna, de ez a visszataszító, undorító képmutató féreg, ez az Attila gyerek mégis erre utasította őreit.
Látták már a műsort egyébként? Sosem gondoltak még arra, hogy lehetséges az, hogy megöregedett emberek nagy csoportja luxuscigányokkal karöltve, ugyanúgy szinte már beteges automatizmussal tapsolnak a silányabbnál silányabb műsorszámokra?
Maguk ezt nem látják  kérem, de mi oda vagyunk láncolva a székekhez.
Karperecekkel és rövid lánccal. Az első gondolatuk egyből a szökés lenne… Persze nekem is és a társaimnak is sokszor megfordult a fejünkben, de innen lehetetlen! Külön erre a célra kijelölt izomagyú kidobók felelnek értünk.
Ha visszapofázunk összerúgdosnak minket. Egyszer a Pityubácsit agybafőbe verték mert nem tapsolt a Fásy Ádám vendégszereplésén. Ételt nem nagyon kapunk. Ami van, na az is szar.
Az itt zenélgető romák, megmaradt ürgepörköltjében található csontokon rágódunk egész nap. Néha kapunk egy kis hájgombóc levest. Az azt jelent, Attisnak jókedve van. Aki szökni próbált mind megszívta! Volt egy öreg bácsi, egy bizonyos Tamás bátyó. A sikertelen próbálkozás után átvitték egy másik műsorba, a konkurens tévécsatornára. Mert bár kívűlről gyűlölik egymást, a háttérben komolyan összedolgoznak. Szóvál átvitték ebbe a POPDARÁLÓ című műsorba. Valami eszét vesztett barom előállt a hülye ötlettel, hogy mi lenne ha HÚSDARÁLÓ lenne a címe. Persze maguk ebből semmit nem láttak, mert az ötlet már nem valósult meg…
Legalábbis a képernyőkön, mert a műsor csődbe ment.
Szóval az új felállás szerint, aki nem tudta folytatni a szöveget, azt simán ledarálták élve a forgatásokon egy emberekre méretezett hatalmas kézidarálóval, amit több, a forgatásért fejenként 5000 forintot kapó hajléktalan hajtott, akiket erre a rövid kis időre rendbetettek. Tamás bátyó viszont világháborús veterán volt, aki szívből gyűlölte az új idők hangjait, mert szerinte azok gyámoltalan, férfiatlan és idegesítő ötlettelen szarságok. A katona indulókon kívűl soha semmit nem dúdolgatott, és hallgatott. Attila lágerébe is csak úgy került be, hogy az asszonya erőszakoskodott.
Szóval nem tudta folytatni a Zanzibár nevezetű formáció egyik "kiváló" darabját, és a forgatáson simán ledarálták.
Nem tudom meddig leszünk még itt, mert ez az Attila tényleg egy állat. Ilyen véresszájú állatot én még nem láttam. Ez egy igazi kultúrhitler! A nyugdíjunkat is begyűjti az a szemét, abból tartja fenn a szar műsorát.
Nyájas hangon vinnyog a tévében. Az unokám még fotózkodott is vele, és büszkén mutogatta, hogy mekkora emberrel lett ő levéve! De minket sosem keresnek már…Azt hiszem itt fogunk megrohadni…
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.