Lehet, hogy a Rammstein merészségén buzdult fel a Girls nevű buzi-rock, vagy még inkább buzi-indyrock formáció és forgatta le Lust For Life című, határozottan homo-erotikusra  sikeredett videóját, minden esetre rövid idő alatt már ez a második XXX-kategóriás, zenetévék által vetíthetetlen klip, ami mégis megfelelő promóciós eszköznek bizonyul, ha adott zenekar egy kis felhajtást akar maga körül csinálni. Girls-ék elmondása szerint azért „szivárogtatták ki saját kezüleg” a filmecskét, mert  szemét kiadójuk, a Matador, csak és kizárólag a vágott verzió publikálásához járult volna hozzá. A számnak amúgy nem sok köze van az azonos című Iggy Pop klasszikushoz, de mi mégis, ki tudja miért bírjuk ezeket a ratyi rockereket. Nekem például kifejezetten feldobta a napomat amikor megláttam, hogy a klipben maga Hunx is szerepet kapott, aki bandájával, a Hunx & His Punx-szal már egy ideje a nagy kedvencünk Frauzellerrel és Csühessel közösen. Hunxékról hamarosan Csühes tollából olvashattok részletesen, addig is nézzétek meg a Lust For Life homofób- és youtubebarát, vágott verzióját…

…ha pedig úgy érzed, hogy felkészültél, akkor rögtön utánna megnézheted a vágatlan verzióban azt is, hogy milyen amikor az énekes a haverja álló faszába énekel bele; feltéve, ha mersz nyomni előtte egy tovább gombot…


OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.