Ülünk a négyes szobában Katikával, a nyolcadikos neveltemmel. Kint fúj a szél, esik az eső.

Katika elővesz a táskájából valamit, kiesik egy doboz cigi, meg egy kis füzetecske.

 

 

 

Belelapozok. Nem várok semmit, de azt sem kapom meg. A szokásos butítás, ámítás, elrettentés, hazugság.

Máris jön a kedvencem.

 

„Miért fogyasztanak az emberek drogokat?

 – Hogy beilleszkedjenek

 – Hogy elmeneküljenek vagy lazítsanak

 – Unatkoznak

 – Olyanok lesznek tőle, mintha felnőttek lennének

 – Hogy lázadjanak

 – Hogy kísérletezzenek”

 

A hülyeség. A bla-bla. Hol van az az indok, hogy azért, mert jó.

Aztán felsorolva jó néhány kábítószer, és azok rövid, illetve hosszú távú hatásai.

Pszichózis, hörghurut, szívroham, zavarodottság, depresszió, alvászavar, szorongás, paranoia, izomfeszültség, agykárosodás, émelygés, idegesség, izomgörcs, ingerlékenység.

Meguntam sorolni.

Csak a rossz dolgok.

Az a baj ezekkel a füzetecskékkel, ezzel a megelőzéses pofont a szarnak dologgal, hogy hülyének nézik a célcsoportot. A gyerekek nagy része nem hiszi el, hogy kizárólag csak szörnyű hatásai vannak a drogoknak, mint ahogy a programok kidolgozói gondolják.

És aztán persze jön is a kérdés Katikától:

– Ha olyan rosszak ezek a drogok, mér csinálják annyian tanárbá?

Értem én, nyilván az elrettentés a cél, meg persze ne drogozzál, mert szar, csak hát az egyenes, őszinte beszédre törekvés sem árt, ha gyerekeket szólítasz meg.

Aztán meglátom az utolsó oldalon a megoldást, a kiadvány gazdáit, a Magyarországi Szcientológiai Egyház nevét, és megértek mindent.

Ők aztán sokat tudnak a témáról.

 

– Honnan van ez?

– Ilyen pályaválasztási valamin osztogatták.

– És mit gondolsz róla?

– Semmit. Ha akarnék drogozhatnék, a haverok között szívnak páran, a piálás se hiányzik annyira, emlékszik tanárbá itt rúgtunk be két évvel előszőr Tündiékkel? Egy hónapig ki se mehettünk.

– Emlékszem. És a cigi?

– A cigi? Mér? Az nem drog.

 


OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2024 RNR666.