A hazai híradások egy hétig semmi másról sem szóltak, mint, arról, hogy megnyítja-e a kapuit idén Ozora. Aztán amikor megnyitott (értsd: amikor bemehettek a népek a fesztivál területére), majd a fesztivál is kezdetét vette, akkor aztán óránként jöttek a hírek, hogy az örökbecsű rendőrség kitől, hogyan, milyen és mennyi illegális szert foglalt le éppen. A hírek szintén kiemelt helyen foglalkoztak egy  tűzbe esett francia taggal is, aki, mint az a helyszínen kiderült: öngyilkos akart lenni. Félicitations! De most nézzük meg a világ egyik leghíresebb magyar rendezvényét, a másik érintett: az Ozora Fesztiválon résztvevő arcok oldaláról is.

Aki bejutott a kapukon, az biztonságban adagolhatott mindent…

…amit nem találtak meg nála a rendőrök. A szervezők és a fesztivál biztonsági emberei végtelenül jó fejek voltak. Nem volt semmi vegzálás, se baszogatás, nem jöttek hülye kérdések, de még csúnyának tünni akaró tekintet sem pásztázta a köztudottan drog-gourmet közönséget. A biztonságiaktól csak azoknak kellett tartani, aki kifejezetten a hippisátrak kirablásának nem túl nemes céljával érkezett a kerítésmentes, közel száz hektáros területre: mert voltak ilyenek, na. Meggyűlt a baja a helyi erőkkel, annak a cigánygyerekekből álló kommandónak is, akik a tánctéren rotyogó hippiket zsebelte ki akkurátusan. A körbekerítetlenség üzenete tehát egész mást jelentett egy „peace-love-freedom” szentháromságban létező hippinek, és egész mást Tolna-megye szegénylegényeinek.

A híradásokban unásig ismételt rendőrségi kontroll és a vele járó szétszedés kizárólag a nem létező falakon túl volt tapasztalható. Főleg azok csúsztak bele a karhatalom buzgó munkájába, akik Simontornya felől, az autópálya irányából érkeztek, itt volt ugyanis az a hírhedt kordon, amin keresztül (elvileg) egyetlen tetrahidrokannabinol molekula sem jutott tovább. Akik a másik irányból, Ozora község felől közelítettek, azok szinte semmilyen rendőri jelenlétet nem tapasztaltak, igaz, ebből az irányból nem is jöttek túl sokan. Az említett rendőri figyelem főleg a külföldieket érintette, vagyis azokat a világjáró hippiket, akik saját naprendszerük fogalmai szerint bűnöző alatt bankrablót, sorozatgyilkost, esetleg politikust értenek, de semmiképp sem magukat. A kordon cseles volt, ugyanis nem csak befele, hanem kifele, a fesztiválról távozóban is benéztek a hippik seggébe, aminek következményeként a rendszerv tovább növelhette a pozitív statisztikáit, a fesztiválozók cserébe, megint egy jókora sorbanállással búcsúztathatták a bulit.

A központilag elvárt negatív kampánynak, a paráztatásnak köszönhetően elmondható, hogy sehol semmit és azt is csak alig lehetett beszerezni, viszont láthatóan mindenki teljesen készen volt. Egy-két magyar arc árult valami szmájlis ekit 1000 forintért, a tabletta hatásfoka azonban 2-3 darab bedobása után ért csak a csúcsra. Karkötők és pólók „alól” beszerezhető volt még papír és mdma, továbbá voltak franciák, akiktől 10 eurós gyorsot lehetett vásárolni. A hippik által világszerte favorizált gomba alig volt fellelhető, és az is csak kurva drágán cserélt gazdát. Fűvet, sört és bort sokfelé lehetett látni, előbbi ott tekerődött mindenütt, utóbbiak pedig, nem olcsón, de folytak bőven, mint izzadtság a negyven fokban.

Az emberek tehát összességében kevesebbet drogoztak (nyilvánosan), aminek következménye az lett, hogy legalább, többet kajáltak a hippik: persze, más szájízzel.

Nem így volt? Máshogy emlékszel? Írd meg kommentben!