Johnny & The Rotten – Here Is Johnny II (StoneFree Records) 2022

Kurvajó garage punk a szomszédos Ausztriából!!!! Ha megúszósra akarnám ezt az ismertetőt bemásolnám, sőt be is másolom amit a Toeheads bemutatkozó lemezéről írtam nemrég  – Aki szereti a 2000/2010-es évek fordulója környéki igénytelen, szemét garage-rock/punk bandáinak hangulatát, hangzását az elégedetten dőlhet hátra vagy locsolhatja szét sörét a szétdohányzott szobájában. Ki, hogy. Ugyanaz a drog/alkoholfűtötte fiatalos életöröm és rombolási vágy, mint az egy generációval ezelőttieknél. Meginnék egy láda sört, basszameg! 

Ilyen bandák léptek fel RNR666 Bulikon szinte havonta a 2010-es évek elején. Engem a francia Catholic Spray-re emlékeztet sokszor. Az egyik kedvenc számom a lemezről az  öt perc körüli ‘Worst Artist In Town‘ mikor először hallgattam meg a lemezt mondtam is magamban, de kár, hogy vég, hallgatnám még. Erre jön egy nyolc és fél perces brutál! Ebben van minden Black Sabbath, bepunkulás, dobszóló, minden! Az utolsó szám az meg egy pszichedelikus elszállás akusztikus gitárral, orgonával, ez is öt perc fölött. Szóval visszavonom kicsit amit az elején bemásoltam. Az csak a rövid, beindult számokra vonatkozik. Változatos lemez és NAGYON jók a dalok!!!

teljes lemez >> ITT <<
instagram >> ITT <<
bandcamp >> ITT <<
spotify >> ITT <<

King Khan & BBQ Show – Live At Izola (Lathesville) 2022

Koncertlemez amit a Solid Sex Lovie Doll Records partiját rögzítettek még 2005-ben. A SSLD Records egy olasz kiadó volt és a 2000-es években nem sok jobb volt náluk garage punk / RnR vonalon. 7 incheseket adtak ki, olyanokat mint a Lost Sounds a Reatards a Bassholes , Haunted George, King Louie szóval aranybánya.A KK&BBQ Show egy duo, KK – gitár/ének BBQ (Mark Sultan) – gitár/dob/ének. Legendás figurák ők. Még a ’90-es évek végén kezdték Montreálban a The Spaceshits-ben. Aztán folytatták szólóban, one-man bandként és komplett zenekar(ok)al. King Khan az ismertebb, ő Budapesten is járt akkori zenekarával a the Shrines-el talán kétszer is. Én annyira nem vagyok oda a koncertlemezekért általában, de ezt kurvasokszor meghallgattam már. Mert kurvajó, plusz egy karácsonyi részegeskedés során talán túlságosan be is ragadt a lejátszóba. Full party-RnR zene, jól lehet rá bulizni egy-két számra még lassúzni is!

Egy RNR666 Bulihoz készített kibővített szórólaphoz (fanzine2007-ben ezt írtuk róluk, ill. az akkor új lemezükről:
” Bulizós minimál RockNRoll a két zseniális ex Shaceshits-es hulligántól. A BBQ név Mark Sultan one-man bandjét jelenti, ő nyomassa lábdobon, lábcinen az ütemet, közben gitározik és énekel. K.K. gitározik és ő is beszáll énekelni néha. 50-es 60-as évekbeli RnR olyan töményen előadva ahogy csak lehet. Van egy punk feldógozás a Circle Jerks-től, meg egy 15 másodperces hardcore-rokenról. De akad két csöpögős szerelmes szám is, ilyen 50-es évek autósmozi hangulattal. Mondjuk Mark Sultan akármit énekel az csak jó lehet. Szerintem ilyen fasza hangja Joey Ramone óta nem vót senkinek. Hoppá!Ja! És, hogy miért SHOW? Mert élőben igazán élményszámba menő amit művelnek. Mark Sultan ugye ott ül hátul dobol-gitározik-énekel. Az általában hótrészeg King Khan meg parókában, ribancos ruhácskában parádézik a színpadon, vagy a közönség között. Néha be-behány vagy alányúlnak, ölelgetik, ilyenek. Szóval szuper!”

teljes lemez >> nemtalálom a neten <<
KK&BBQ bandcamp >> ITT <<
KK&BBQ facebook >> ITT <<


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2023 RNR666.