Jómagam 1960-ban még sehol sem voltam, talán vagyunk is ezzel így egy páran. A The Sonics viszont éppen ebben az évben alakult és egy nagyobb kihagyást nem számítva a mai napig aktívak, sőt feltehetőleg az internetnek köszönhetően ismertebbek is, mint valaha

Hogy miben rejlik (különösen szerény kereskedelmi sikerükhöz viszonyított) kiemelkedő hatásuk a rock and roll történetére, ahhoz elég lenne felsorolni ki mindenkire voltak hatással a későbbi nagyok közül – meglehetősen hosszú lista lenne. Elégedjünk meg annyival, hogy a ma már csak proto punknak címkézett energikus, ösztönös, olykor kifejezetten pszichotikus rock and roll amolyan hiányzó evolúciós láncszemnek számít a műfaj történetében. Kurt Cobain saját bevallása szerint imádta a The Sonics primitív, olcsón előállított hangzását, beleértve a mindössze egyetlen mikrofonnal rögzített dob kalapálását.

Az akkori zenei körképbe valóban nehezen passzintható hangos, erőszakos zene nem szűkölködött sötét témákban és a jellegzetes átvezetőként alkalmazott hörgésekben sem. A korabeli szokásoknak megfelelően játszottak ők is számos rock standardet, csak persze a maguk zsigeri és zajos stílusában. Balladáknak, idilli romantikus témáknak nyoma sem volt természetesen. Aztán a felnövés sajnos beárnyékolta a The Sonics történetét és a hatvanas évek végére gyakorlatilag szétszéledt a zenekar, hogy aztán évtizedekkel később meghódíthassanak egy olyan közönséget ami már punkon nőtt fel. Elég csak megnézni az elmúlt években készült koncertfelvételeket, hát ez minden, csak nem nyugdíjastempó.

Nagy öröm, hogy ezúttal az A38-ra is ellátogat a The Sonics: a valódi kuriozitáson túl hatalmas bulira van kilátás.

Az est másik fellépje pedig Gemma Ray lesz, akinek mágikus blues rock műsorát nem kevésbé érdemes megnézni.

EVENT

 


OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: , ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2018 RNR666.