Ha azt gondolod, hogy az UH FEST 2017 csak és kizárólag a Zefyr-szerű zene-gourméknak érdekes, akkor kábé ugyanazt gondolod, amit én magam is gondoltam: egészen tegnapig. Fogtam ugyanis magamat, felültem a csepeli hévre, ahol az első velem szembe jövő koszos punkgyerek kezébe adtam a vasárnap induló UH Fest részletes programfüzetét. Kiváncsi voltam, hogy lesz-e az idei UH fellépők között olyan, akire felcsillan majd a szeme. Az alábbi cikkben a csepeli punkkal lefolyt beszélgetésem olvasható.

olvasss
(képünk illusztráció)

– Szevasz!
– Mi van?
– Kérdezhetek valamit?
– Mit?
– Ismered az UH Fest-et?
– Mert?
– Mert ajánlhatnál nekem valamit az idei programból.
– Takarodjál már.
– Komolyan! Nézd csak, ezek lesznek az idei fellépők!
– (elkezdi olvasgatni a programfüzetet) Hát… a Gudrun Gut az a figura, akire a köcsögök a “kultikus” szót szokták használni. De, amúgy tényleg fasza. Benne volt a Din A Testbildben, a Mania D-ben és Malaria!-ban, még a Neubautenben is egy ideig, aztán megalapította a kiadóját, a Monika-t, a kilencvenes években, ami azóta is egy feminista műhelyként működik. Szerintem ennek húszéves születésnapi műsorát hozza el a nyitónapon a Trafóba három másik Monika-művésszel, például Danielle de Picciottóval, aki meg a Crime & City Solutionben van éppen benne, meg a Love Parade társalapítója volt.
– Folytasd kérlek!
– Akkor adj egy cigit.
– Tessék!
– (két szállat kivesz a dobozból) Hú, bazdmeg! Ez a kedd a Lärmben, nagyon fasza lesz! Bíró Marci és Vitézy Marci fognak acidet játszani Saffiyúck néven?! Gecinagy! De, ahogy nézem, fellép a Börft- és Ideal-alapító Joachim Nordwall és Henrik Rylander duója, a Saturn And The Sun!
– Azok meg kik?
– Semmit nem tudsz? Ők ketten a göteborgi noise gecifontos figurái, a punktól a drone-ig egy csomó mindent csináltak és csinálnak, többek között a Skull Defekts pszich-industrial-rockbandában is benne vannak, amivel egyébként az UH-n is játszottak kábé hét éve. De Loke Rahbek is egy hasonlóan ikonikus figurája a skandináv noise-nak, neki is volt punkprojektje, alapítója a Posh Isolationnek, tavaly a Damien Dubrovnikkal lépett fel, idén szólóban jön Croatian Amor néven.
– Komoly!
– Jaja! És ez a negyedik figura is érdekes aznap, a Black Zone Myth Chant a High Wolf nevű francia pszichedelikus drone-rocker elektronikus, kicsit okkult hipnotikus táncprojektje.
– Még valami? Ajánlj még valami faszát!
– Hát, szerintem nézd meg szerdán a Tara Transitory aka One Man Nationt, ha érdekel a thaiföldi konceptuális transzgender noise. Tavalyelőtt láttam, és az egyik kedvenc dolgom volt abban az évben.
Csütörtök?
– Csütörtökön csakis Søs Gunver Ryberg!!! Ő kurva király zajtechnót játszik, de igazából úgy, mintha rock lenne.
– Azt meg hogy?
– Hát, hallgasd meg bazd meg a tavalyi ep-jét, aztán megtudod! Ja, bocs, mostnézem, hogy aznap lesz a Couloir Gang is, geci!
– Aha! Hát kurva fasza vagy, köszi!
– Nincs mit!
– Küldesz egy számot az UH-zóknak?
– Persze! Mi bajuk lehet? Tessék:


(na jó, nem beszéltem a témáról egyetlen csepeli punkkal sem. a fent olvasható összes kiváló információ barátunktól, az UH egyik főszervezőjétől, Puskár Krisztiántól származik!<3)


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2017 RNR666.