Az 1969-77 között megjelent 10 tételes Poetry Out Loud sorozatot adja most ki újra a 
destijl.
 
New York (Bernard Heidseick, Francoise Janicot, Patricia B McGarry / Peter Harleman ) by destijlrecs <<< Itt még tudsz hallgatni
Az egész egy memphisi könyvesboltban kezdődött 1963-ban. Egy fiatal költő, Peter Harleman a szomszédos államból érkezett. Az anyját látogatta, és ha már itt volt bevetődött egy könyvesboltba, hátha talál valami érdekeset, közben szóba elegyedett az eladóval. Klyd Watkins nagyon megörült, végre valakivel tud beszélgetni a kortárs költészetről. Levelezésük, találkozásaik és vitáik szüleménye e sorozat, melybe feleségeik, később még egy házaspár, majd mások is bekapcsolódtak, hogy helyre állítsák a költő, a vers és a közönség integráns egységét, mert a nyomtatott vers nincs kapcsolatban a költővel. Nem, vagy csak nehezen adja vissza érezhetően érzelmi állapotát, aminek a legjobb lesz hangot adni  Az első kísérlet 1969-ben 500 példányban jelent meg, a többi 1000-ben. Ezek jelennek meg most digitálisan, de hagyományos lemez formájában is nyomnak egy limitált szériát.
 
 
300 arany Burnt Ones kislemez a Burgernél meg a Goldnál.
  
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2019 RNR666.