Janus Pannonius (1434-72)
 
 
Az első név szerint ismert magyar költő sok verséről szívesen megfeledkeznek. Kevesen örömmel törölnék ki azokat mindörökre az emlékezetből. Hogy egy püspök ilyeket vessen papírra! Fúj. Undorító. Hamis.
 
Annyi szerencséjük volt a szemforgatóknak, hogy latinul írt. A magyar olvasók többsége csak fordításban és főleg az iskolában találkozott velük, ott pedig egyrészt magasabb székeken ülő faszkalapok szempontjai szerint szelektálnak, másrészt a fordítások sem sikeredtek szöveghűre, és nemcsak némely fordító szemérmessége okán. A problematikus verseket ki se adták, se a Horthy-, se a Kádár-féle szentszarságban, amiket mégis, azokat finomítva.
 
Egyik kiváló fordítója, Csorba Győző írja: „Janus Pannonius magyar költőként valójában csak 1972-ben született meg. Furcsa módon kereken halála 500. évfordulóján. Ekkor láttak napvilágot azok a kiadások, melyek minden addigiaknál bővebb válogatást közöltek – méltó fordításokban – műveiből. A magyar olvasó most ismerhette meg először nagy költőjét csaknem minden oldaláról.”

Hát akkor „kedves barátaim, itt az idő,” hogy eltünjön végre az a fránya csaknem. A gallo legyen fasz! A cunnus legyen pina! A futuo meg az, amit ezek ketten együtt csinálnak.

 


Súlyos és kellemetlen kérdés

Miért áhítja a fütykös a puncit, a punci a fütyköst?
    – ennek a jámbor nép így magyarázza okát:
akkortájt, amikor Prometheus ős-szüleinket
    gyúrta agyagból, még egyfele járt a keze.
Nem formált testrészt, melytől szétválik a két nem,
    s mellyel az emberi faj újrateremti magát.
Majd azután később, hogy a természet legyen úrrá,
    más-másfélékké tette az embereket.
Úgy, hogy emennek öléből egy keveset kiszakított,
    s tette a másik lény lába közé e csomót.
Most ama vájat folyton kergeti ezt a csomócskát,
    és e csomó folyton visszakivánja helyét.



Továbbra is Lúciára

Lúcia, gyakni akarsz. Jó, benne vagyok, de csak akkor,
    hogyha a hátulsód nem muzsikál ezalatt.
Megfogadod? Nem elég! Adj, kérlek, zálogot is rá!
    Nos, mi az? Így se kiván állni – kötélnek öcsim?

 

Úgyszintén Orsolya mindzsójáról

Mintha Dis isten öles kapuján lépnék be, a holtak
    országába, midőn, Orsolya, rád feszülök:
annyira bő és tág al-táji világod előttem.
    Vissza viszont onnét már kutya-terhes az út.
Mélyebben dúrom; mélyebben nyílik a mélység,
    s körben-körben széttárul a káoszi űr.
Képes lenne, bizony, befogadni a féfimagot mind,
    röpködhetnének bent – lebegő atomok.
Nemcsak a vesszőt, lám, a herét, ágyékot, az alhast
    és a kezet, lábat, sőt fejet is lenyeli.
Régen még remegő két térdem napra segített,
    mint a lopós Cacust Herkules indulata.
Eztán már ne vezesd, Hermés, Erebusba a síri
    árnyakat: itt ez a lyuk, több hely akad nekik itt.


 
Szilviáról

Vádolsz, hogy gyereket dugtam, ká Szilvia, néked.
    Kissé furcsa, ahogy, Szilvia, fölfogod ezt.
Hisz ha töviskes a rét, s megvérzed rajta a lábad,
    ezt vagy amazt a tövist szídni jogod van-e, mondd?


 
Galeottohoz

Mondd, miért, ha poéta vagy, miért hogy
Parnasszus magasát elhagyva, immár
Bottal – ó, Galeotto – és iszákkal
Mégy Rómába te is zarándokútra?
Külföld zagyva, hiszékeny csőcseléke
És kísértetek-űzte balga népség
És álszent sokaság csinálja mindezt!
Valld te azt, mit az oly furfangos ifjú
Euathlos nagyeszű tanára tartott,
S istenek tagadója, Theodórosz,
És az élvezeteknek atyja is, ki
Legfőbb rossznak a szenvedést találta.
Ám ha elragadott az ájtatosság
S ferde nyakkal akarsz zarándokolni,
És ha mind hiszed azt, amit naponta
Szószékről prédikál recsegve páter
Alberto s az a szókelep Roberto,
Csöpp, vénasszonyi könnyeket vadászva,
Múzsáktól, nosza, végy örökre búcsút,
Törd szét lantod, Apolló énekét meg
Vesd a sánta kovács-istennek akkor,
Mert hívő soha nem lehet poéta.*


*A háború előtt a hívő helyére jámbort fordítottak.
 
 
 
Cornelis van Haarlem - A szerzetes és az apáca_1591
 
 
 
 
Janus költészete két élesen elkülönülő részre osztható. Az itáliai évekre az életvidámság jellemző, míg Magyarországon született műveire a búskomorság. Reakció a hazai szellemi nívóra.  Lehet, sőt szokták mondani: ha na nem tetszik valami, el lehet húzni a picsába.  De nem árt, ha jól eszünkbe véssük, Magyarországról nem csak egyszerűen kivándorolt rengeteg tehetséges ember, hanem sokaknak szökniük, sőt menekülniük kellett honfitársaik elől. Amikor büszke magyarok vagyunk valamelyik néhai földinkre, nem árt, ha felidézzük sorsukat, és közben elszégyelljük magunkat. Ahhoz mit szólsz, hogy az összes Nobel-díjasunk elhagyta az országot? Mint Janus Pannonius, akit menekülés közben ért a halál.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Galeottohoz

Ábécére tanítod a gyermekeket, Galeotto;
  Oktass hajfestést, s fölvet a pénz mihamar.

 

 
Orsolya mindzsójáról és egyéb nyalánkságokról még
 

 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2020 RNR666.