Az emberi kreativitás sosem ismert határokat, egész onnantól kezdve, hogy az a bizonyos hölgy megetette urával azt a bizonyos gyümölcsöt. Namármost afelől nincs kétség, hogy a nagybetűs Tudás rengeteg dolgot hozott erre a világra. Az már sokkal inkább kérdés, hogy a világrahozott dolgokból mennyit volt érdemes a világra hozni. Mert míg a világ egyik végében a NASA arzén alapú életformákat és új bolygókat fedez fel, addig a világ másik két vezető intellektuális csoportja, a zambiai utcagyerekek és az amerikai középiskolások, egy helyettesít mindenmás jellegű projekten dolgoztak az elmúlt 20 évben, amely potenciálisan alapjaiban változtatja meg a társadalmat. 
 
 
 
 

Úgy egy éve már nem kis felbolydulást okozott kis hazánkban a kati megjelenése, amikor is a ravasz narkománok rájöttek, hogy egy újonnan forgalomba hozott műtrágyából egy fájin kis port lehet kifőzni, ami aztán valahol a gyorsítók és a halucinogének között elhelyezkedve, körülbelül 2 hónap aktív használat után legyalulja az összes barázdádat és jótékony pszichózissal helyettesíti (bár lehet, hogy csak az én exem borult meg tőle, ami szintán nem lepne meg). 
De ez a meseolcsó csodaszer, bármilyen hihetetkenül is hangzik mégis bír egy hátulütővel, amely szálka lehet sokak szemében: nem természetes. Namármost ha csak logikusan közelítjük meg a dolgot, mint ahogy az LSDvel szembe állítható a gomba, a heroinnal a máktea, a crackel a kokacserje vagy a betel rágása, igy nos, nem túl meglepő módon a műtrágyával szemben álló dolog a TRÁGYA.
Amit eddig naívan hulladéknak gondoltunk valójában a jövőnk. Amellett hogy Kínában olyan WCket építenek amelyek a biohulladékból és ürülékből energiát állítanak elő (a metánt felhasználva ha jól sejtem) most eme, a népi huncutkodást mélyen ihlető barnaság a politoxikománok legjobb barátjává vállhat. 
A csodaszer először Zambia utcáin jelent meg, majd 10 év aktív tesztelés után elkezdte az újvilág ifjúságát is meghódítani. Az elkészítése – hogy hadd éljek egy közhellyel – egyszerű és nagyszerü. Végy egy befőttesüveget, nagyobbacskát, nilván, mert a jóságból sosem elég. Merítsdd meg a csatornában folydogáló hamarosan eufórikus gyönyörré váló mártásban úgy, hogy félig tele legyen. Végy egy lufit, és húzdd rá a befőttesüveg tetejére. Most mint minden jó dolgot (azaz az összes létező alkohol és a kovászos uborka) fermentálni kell, tehát kiteszed a napra, ahol úgy 24 óra alatt a lufi felfújódik a termelődő gázoktól, ekkor bátran leveheted, és innentől már nem nehéz kitalálni, hogyan tovább.
Azt mondják, hogy akár egy napig is be lehetsz állva egy slukktól, az őseiddel beszélgetsz és általános hallucinációgazdag fetrengést mutatsz be. Állítólag, mivel én nem próbáltam, azt hiszem, inkább megvárom majd, amig a befecskendezhető verziót is föltalálják. És aki azt hiszi, hogy csak faszkodok, az nyugodtan olvashat róla az interneten, a jenkem hivatalos névre hallgat (teóriám szerint a Lovecraft-i Barna Jenkinről lehet elnevezve), bár a segghasis nekem jobban tetszik. 
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2020 RNR666.