A Pest megyei Domony községben azt az embert nevezik trpáknak, aki össze-vissza beszél: "do sveta trepe"

Ki a tirpák?


 
Gróf Károlyi Ferenc a telepeseknek szabad vallásgyakorlást, belső autonómiát, 3 adómentes évet biztosított és fát is adott házaik felépítéséhez.  Hívására összesen 331 család érkezett 1753-ban. 

 
Az egymás mellé kiszabott földeken a telepesek bokortanyákat építettek, így jött létre a Nyíregyházát körülölelő tanyavilág: Salamonbokor, Antalbokor, Benkőbokor, Vajdabokor, Tamásbokor, Verbőczibokor, Sulyánbokor, Kazárbokor, Rókabokor és Mandabokor. Egy-egy bokor legalább tíz-tizenöt, de gyakrabban negyven-ötven lakóházával, utcáival, kis falura jellemző formájával hívja fel magára a figyelmet. Itt tavasztól őszig laktak, s a nagy hidegek után költöztek csak be városi szállásaikra.

Nyíregyháza népessége gyarapodni kezdett, párhuzamosan gazdasága is fejlődött. 1786. november 23.-án II. József király mezővárosi rangot adományozott a 7500 lelket számláló városnak, és négy országos vásár megtartására jogosította fel. A innen befolyt summákból a város hamarosan örökre megváltotta földesúri terheit.  (A Dessewffyektől 1803-ban, a Károlyikatól 1824-ben vásárolta meg szabadságát. Erre az örökváltságra utal a város egyik részének elnevezése: Örökösföld.) 1850-ben a város lakóinak még 66,3% volt echte tirpák, 1890-ben  már csak  15,5%, köszönhetően az időközben megyeszékhellyé váló Nyíregyháza növekedésének.

A II. Világháború után, a csehszlovák – magyar lakosságcsere (kényszer) egyezménynek köszönhetően, 3000, magát szlováknak valló tirpákot telepítettek ki. Helyükre felvidéki magyarok érkeztek. (Ebben a lakosságcserében az a jó, hogy a tirpákok elmenni nem akartak innen, a felvidéki magyarok meg idejönni.)

A tirpák embereket, a nyíregyházi Dienes István (1929-1995, régész, muzeológus) így jellemezte: „A tirpákok középmagas, erős, csontos emberek voltak. A férfiakban a szlávok szívóssága egyesült a magyarok erejével. Asszonyaikon nem látszik a szláv hatás: nem lenhajúak, kékszeműek, mint Mikszáth tótjai, inkább barnák, karcsúak, szép termetűek”

Tirpák.

Később a jelentés annyiban módosult, hogy a tirpák az, aki se tótul, se magyarul nem beszél rendesen. Mégkésőbb a csúfnév megtisztelő, dicsérő kifejezéssé változott, mivel a város népe külső segítséget nélkül, saját erejére támaszkodva, szorgos munkával, vasakarattal, kitartással küzdötte ki önállóságát, teremtette meg fejlődésének lehetőségeit.
 
„Ennek a városnak voltam az írója, mióta első regényemet, elbeszélésemet írni kezdtem. Az én olvasóim sohase kérdezték, hol születtem. Minden írásomból kitűnik, hogy nyíregyházi vagyok, aki büszke származására.” – nyilatkozik meg így Krúdy úr, és persze ő mondta meg a frankót: „Nyíregyházán mindenki tirpák.”

 
 
 
 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2019 RNR666.