1980. Mekka. Szaud Arábia. Lefejeznek 63 elítéltet. 

Ő biztos ott volt. Interjú Szaud Arábia egyes számú ítéletvégrehajtójával, melyből megtudhatjuk, hogy több ismerőse is kardja alatt végezte; hogy végtaglevágásnál helyi érzéstelenítést alkalmaznak; hogy apja is ezt a mesterséget űzte, s lám, most idősebb fia is erre a pályára lép; kapunk néhány jó tanácsot, hogyan viselkedjünk lefejezés közben, ha meg akarjuk könnyíteni önmagunk és a hóhér dolgát.
 

„Ha szánalmat éreznék iránta, azzal csak szenvedést okoznék neki. Ha a szív könyörületes, akkor könnyen megremeg a kéz.” Abdallah Al-Bishi

Menjünk vissza pár száz évet és ugorjunk be Spanyolországba egy vérpezsdítő AUTO DA FE-ra.

 
 
 
Az állam és az egyház egyformán szorgoskodott, hogy az egyháznak ez a diadalünnepe minél nagyobb nyilvánossággal és pompával menjen végbe. Nagy városokban szokták megtartani, vasárnap vagy valamelyik ünnepen, hogy a környéknek is megkönnyítsék az odautazást. Már hetekkel előtte készülődött a város a nagy eseményre. A színhelyen, rendszerint a főtéren, tribünöket állványoztak fel, egy nagyobbat a törvényszék és a meghívott előkelőségek számára, egy kisebbet ennek tőszomszédságában az elitélteknek. A kisebb vidéki bíróságokról felhozatták az elítélteket, hogy minél több szereplő tegye mozgalmassá a kegyeletes látványosságot. Kinek mire szólt az ítélete, aszerint készítették elő a jelmezét…

A nagy nap reggelén az egész tér megtelt nézőközönséggel. (1559-ben Valladolidba 200 ezer ember csődült. Az egész vidék elnéptelenedett.) Az odavezető utcákon egymás hegyén hátán szorongott az elítéltek menetére várakozó ájtatos tömeg, az ablakok is zsúfolva voltak jámbor kíváncsiakkal. Az ablakok ügyében néhol viták keletkeztek, a Szent Hivatal (a spanyol inkvizíció hivatalos neve) a bérbeadott ablakok jövedelmét magának követelte. Rendszerint sikerült kiegyezni, a háztulajdonosok belátták, hogy ők szolgáltatják ugyan a kilátást, de a Szent Hivatal szállítja az eretnekeket, tehát méltányos, ha a bevétel egy részére igényt tart. Ha nagy volt a meleg, a dísztribünön a hölgyeknek frissítőket szolgáltak fel a Hivatal emberei.

Katonák meneteltek elől, utánuk egy fekete fátyollal leborított keresztet vittek, azután a bűnbánók csoportja következett, mindegyik András-keresztes san benitóban (szégyenköntös), égő viaszfáklyával a kezében, a Szent Hivatal két-két embere között. Majd változatosabb látnivalóra került a sor: koporsókat hoztak, azoknak a holttestével, akiket haláluk után ítéltek el. A fekete ládákat színesebb csoport váltotta fel: jöttek a máglya jelöltjei, a pokol tűzének jelvényeivel telefestett jelmezükben, két-két domonkos rendi baráttal az oldalukon. Lovasok, gyalogosok az inkvizíció zászlajával, végül maguk az inkvizítorok. Miután mindenki elfoglalta a helyét a szertartást szentbeszéddel nyitották meg.   

 
 
 
 
Sorjában előszólították a vádlottakat és felolvasták az ítéletüket. Minden ítéletet Krisztus nevének felhívásával hirdettek ki. Christi nomine invocato. Ez volt az ünnepség legunalmasabb része, eltartott néha estig is. Annál izgalmasabb volt a befejező aktus, a relaxatio. A halálra ítélendőket átadták a világi bíróságnak, ez fejükre olvasta a máglyát,a katonaság díszsortüzet adott, öszvérre ültette és közrefogta őket, azután el a vesztőhelyre. Ez – az úgynevezett quemadero – a városon kívül volt, nehogy a kivégzések sértsék a templomokat megillető kegyeletet. Mindenki a quemaderora tódult. A fanatizált, eszelős rajongásba vadított nézőknek bőven volt alkalma gyönyörködni az alvilági látványosságban, mert a máglyák késő éjszakáig is lobogtak – ugyanis a javíthatatlan bűnösöknek még a csontjait is el kellett porlasztani és széjjelszórni, hogy az eretnekség minden maradványa megsemmisüljön. Gondoskodás történt arról is, hogy a Szent Hivatalt netán sértő átkozódások, vagy ide nem illő jajgatások ne zavarják a fenséges tűzijátékot. Errevaló volt a mordaza, a szájkörte, ez nem engedett erősebb hangot a nyöszörgésnél.

Szívet gyönyörködtető látvány lehetett az is, amikor Valenciában, az 1607. január 7.-én tartott auto da fé alkalmával egy Isabel Conteri nevű 13 éves leányon 100 korbácsütést csattogtattak el, miután előzőleg megtortúrázták (a kínzás hivatalos, szabályszerű formája, szakemberek által végrehajtva). A bírák jó szívére vall, hogy nem a megszokott 200-at utaltak ki neki. Megértően jártak el egy Magdalena Cahet nevű nővel is, tekintettel voltak arra, hogy 76 éves és szívbajos, tehát nem tortúrázták meg, csupán százat vertek rá szíjkorbáccsal.  

A Szent Hivatal áldozatainak száma 1478 és 1808 között, J. A. Llorente szerint, aki a szervezet titkáraként is dolgozott: máglya: 31 912; koporsóknak és távollévők képmásainak elégetése: 17 659; súlyos büntetések: 291 450.

A spanyol inkvizíció kapuját 1834-ben zárták be.

Voltaire szerint „ha egy ázsiai ember éppen valamely auto da fe napján érkeznék Madridba, nem értené, hogy tulajdonképpen mi az, amit lát: népmulatság? egyházi ünnep? áldozati szertartás? vagy éppen vágóhíd? Hát mindez együttvéve! „




 
A szöveg kis módosításokkal Ráth-Végh István Hatalom és Pénz c. könyvéből származik.

 

OSZD MEG / SHARE:
Címkék / Tags: , ,

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2020 RNR666.