Na? Jó a cím? Kattintottál? Köszi. Szóval, mielőtt bármi rosszra/jóra gondolnál, eláruljuk, hogy az alábbi posztban a P.I.N.A. zenekarról lesz szó, amely zenekarnak Hendrixről szóló számát még az RNR666 is játszotta egyik korai rádióműsorában. A Gólya meg is hívott minket, hogy a most szombati P.I.N.A./Smafu koncert után játszunk zenéket a lejátszóból, mi meg cserébe felajánlottuk, hogy készítünk egy interjút a P.I.N.A. zenekarral. Elő is vettük P.I.N.A.-rajongó elvtársunkat Csermanek Csabát, hogy tegyen ő maga fel pár jól átgondolt kérdést a P.I.N.Á.-nak.
Ez lett belőle:

Kár lenne kendőzni a tényt, hogy a P.I.N.A. zenekar újra aktív. De vajon újra? Vagy tán először, úgy igazán? És miért most? Ezekre a kérdésekre (is) kaphattam volna választ, ha felteszem őket, de egyik felét elfelejtettem, a másik fele pedig eszembe sem jutott. De nem árulok el több titkot, hanem átadom a szót Surcinak, a zenekar énekes frontemberének és magamnak.

Cs.Cs.: Én Kovácshidán hallgattam P.I.N.Á.-t. Az elsőt, az otrombábbikat. Egyszer kiraktam magnóba a buszmegállóba. Egy nagymama ácsorgott a leányunokájával. Néztem az arcukat. Forgatták a szemüket, aztán a lány annyit mondott: kapcsold már ki! Megijedtem, kikapcsoltam. Ti mutogattátok a fölvételt? Hogyan reagálták le?

S.: Mi a fenét kerestél te Kovácshidán? Nem miskolci vagy? Szóval nem, én nem vagyok ilyen mutogatós, nem mutogattam senkinek. Illetve de, egyszer a Gyenes Ivettnek, de akkor ő meg jött másnap, hogy terhes lett. Egyébként úgy készült a felvétel, hogy stúdióban voltunk a HVG zenekarral, ahol éppen doboltam és 2 órával hamarabb végeztünk a felvétellel. Erre Lapáttal, a basszusgitáros kollégával ketten elfogyasztottunk 7 deci vodkát, egy zsák Borsodi Homályost és egy PET palack házibort, majd szóltunk a hangmérnök srácnak, hogy indítsa el a felvételt. Taki, a gitáros beült a dobhoz, én felvettem a gitárt, összeszedtem néhány újságot – Népszabadság meg Rockinform meg ilyesmik voltak ott szétszórva – és elkezdtünk tekerni, én meg nagyjából felolvastam a szövegeket az újságból. Így született a Csurka István, aztán az Iskola Helyett a Gyerekek Lopni Járnak, a Surján Lászlós Kibaszott Kormány és a Minden Rendőr Seggfej is. Ezek mind Népszabadság cikkek voltak, itt-ott kiegészítve a véleményemmel. Aztán átváltottunk a zenei magazinokra, és a Nagy Ferós szám, a szekszeksönös Azt Akarom Hogy Azt Mondjátok Pina, meg a Johnny Rotten a Punk Halott az mind onnan jött. Azt a Népszabadságot sajnos nem találtam meg, mert nem tudom pontosan a felvétel dátumát, de a Johnny Rottenes interjút megtaláltam, itt láthatod, hogy csak simán felüvöltöttem az interjú szövegét:

“The one who was Johnny Rotten is a happily married man now. He has a home in London and another in Venice Beach, Los Angeles, “where even the tramps have suntans,” and he goes skiing in St. Moritz for his holidays. A very good class of snow they have in St. Moritz, he assures me.

But while the little woman is stuck at home tonight, her feet up in front of the TV, the man of the house is out on the tiles, i.e. here in my flat, chain smoking and guzzling beer and talking about sex, relating a most abominable story about Chrissie Hynde and another one about Jason Donovan, neither one of which sadly can be repeated here for legal reasons.” (Q Magazine, 1992 március)

Egy másik cikk meg arról szólt, hogy egy Cynthia “Gipszes” Albritton nevű groupie gipszmásolatokat készített zenészek pélójáról, és a cikk szerint, amikor Jimi Hendrix farkára ráöntötte a meleg gipszet, az beleélvezett. Ezt felolvastam a zenekarnak és egyszerre mondták azt, hogy “Ez buzi!” Én meg elkezdtem kiabálni, hogy Jimi Hendrix Egy Buzi. Gondoltam ez jó lesz arra, hogy borsot törjek az egyetemista, kockásinges, oldaltáskás hippi lányok orra alá, akik akkoriban úgy mászkáltak össze-vissza a helyi klubban, mint az angol királynő. Ennyi erővel persze lehetett volna mondjuk Jim Morrison is, ha róla szól a cikk, de így szegény Jimi esett áldozatul. Ezt a felvételt odaadtam valakinek, el is felejtettük, aztán 1-2 évre rá kezdtem el hallani, hogy pina, hú, milyen fasza zenekar. Csak néztem ki a fejemből. Ez soha nem volt zenekar, soha nem próbáltunk, soha nem játszottunk sehol.

Cs.Cs.: Az első kazetta hiperminimál, ordenáré nihil-punk, rímbeszedetlen szövegekkel, meglehetősen egyedi színfolt a popzenei palettán. Miért nem ebben a szellemben folytatódott a rákövetkező megnyilvánulás? Vagy, de?

S.: Lejárt a Népszabadság előfizetésem. Vagyis de. Szerintem fordítva raktad be a kazettát. Na jó. Ez megint úgy kezdődött, hogy jól berúgtunk. Ültünk a Fakocsmában Paszival, Johnny Six-el, meg Káresszal, ittuk a narancskólát vodkával. Volt egy zenekaruk, én meg mondtam nekik, figyu, jövő hétvégén menjünk stúdióba, vegyünk fel valamit. Arra gondoltam, hasonlóan az előző mókához, majd berúgunk, ott megbeszéljük mit játszunk és csinálunk valamit. Ők csak bólogattak, azt hitték hülyeséget beszélek, de én másnap tényleg lefoglaltam következő szombat délelőttre egy demófelvételt. Azon a héten éjszakás voltam, és leírtam egy pár szöveg-ötletet, Szétlövöm Az Agyam, Utálom Az Embereket meg ilyesmi. Amikor mondtam nekik előtte való péntek este, hogy akkor holnap megyünk stúdióba, kicsit bepánikoltak és jól berúgtunk megint, aztán másnap felbuszoztunk Miskolcra és néztünk egymásra, hogy most mi van. Mutattam Paszinak, hogy dobolja ezt a ritmust, Johnny Six-nek pedig, hogy játsza ezt a basszusgitáron, én meg majd ezt kiabálom. Káresz meg össze-vissza szólózott. Kiszóltunk a kontrollba, hogy mehet a felvétel és ennyi. Aztán ezt a kazettát is átmásoltuk pár embernek és kíváncsi voltam mi fog történni. Dögöljek meg, ha tudom hogyan, de ez is ugyanúgy elterjedt, pedig ez 2-3 évvel később volt, mint az első felvétel. Aztán amikor lett szélessávú internet, valaki összepakolta a két felvételt egybe, ott pedig így terjedt el, egyben a kettő, mintha egy felvétel lenne. Most nézem a felírt számcímeket, a Louie Louie-ből például hogy a fenébe lett Lovie Covie? Az meg mi a fasz?

Cs.Cs.: Az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy nem lehetett hallani a P.I.N.A. együttesről. Akkor mi volt?

S.: Most azt akarod mondani nekem, hogy húsz évig nem hallgattál pinát? Johnny Six pár évig német barátainkat boldogította, Paszi is össze-vissza mászkált a világban, én pedig egészen Kanadáig futottam. Úsztam. Aztán visszakerültünk Lenin”Tiszaúj”városba, és mindannyian kibaszottul mérgesek voltunk és úgy gondoltuk itt az ideje punkzenekart csinálni. Megtaláltuk Sanyit, és azóta szerelmesek vagyunk egymásba.

Cs.Cs.: Nem régóta újfent bekerülni látszik a csapat a köztudatba. Pontos ritmusszekció, harap a gitár, összeszedett játékstílus, közönségszeretet. Hova vezet ez? Lesznek új számok, anarchia meg minden?

S.: Meghallgattam sok mai magyar punkzenekart és nagyon sok jó banda van. Néhányan a jó öreg harapós gitáros vonalat játszák, néhányan pedig szintetizátorokat nyomkodnak és okos szövegeket írnak híres emberekről, mint például Le Corbusier – szóval gondoltam próbáljunk meg valamit mi is. Mérges zenét, harapjon a gitár, jöjjön a dob mint a tehervonat, szarkasztikus szövegekkel. Játszunk régi számokat, mert követelik őket, de arra gondoltunk, ha már csinálunk valamit, akkor írjunk új dalokat is. 43 éves vagyok, az első felvétel idején pedig 16 voltam. Nyilván másképp látom a világot, másként, más dolgokról fogok írni, mint akkor. Johnny Six és Paszi megírják a zenét, a szövegek nagy részét én írom – próbálok úgy írni, hogy mókás legyen, de egy tükör is egyben. A zene pedig pofánbasz. Nagyon nagy szerencsém van, hogy itt van Paszi és Johnny Sixpack, nem lehet őket pótolni. Sanyi vagy 10 évvel fiatalabb tőlünk, ő a jóképű fiatalember a bandában. A menedzser mondta, hogy ilyen is kell a csajok miatt, amikor összerakott minket. De eddig még csak fiúk jelölték be. Van egy facebook oldalunk, amit senki nem mer bejelölni a pina felirat miatt, de itt mindig leírjuk, mi történik a zenekar életében. Itt pedig meg lehet hallgatni az új lemezünket, az a címe, hogy Panelprogram, mert mindannyian panelban nőttünk fel és panelben élünk, én nagyon szeretem, fent vagyok a tizediken és kurva messzire ellátni onnan. Van CD-n is és hamarosan lesz 7″ vinylen is, koncerten lehet tőlünk venni.

Cs.Cs.: Elég gyáva ember vagyok, de egyszer egy vak ember gipszbe kötött lábára, – miután összebarátkoztam vele – horogkeresztet rajzoltam, vastaghúsú filccel, azt hitte a nevemet írom.
Jól tettem?

S.: Szomorú vagyok, hogy ilyet tettél. Ha én lettem volna a helyedben, biztos, hogy egy pina-jelet rajzoltam volna a vak ember gipszére. Vagy ráírtam volna valami ilyesmit: “Ezt nem láttam jönni!” vagy “Már megint valamiben sántikálok!”. Na mindegy, azt akarom mondani, hogy máskor ne legyél ilyen gyáva és ne hagyj ki egy ekkora lehetőséget. Ja, és ne legyél önző se, csinálj róla képet! Mi is hadd röhögjünk.


OSZD MEG / SHARE:

Szólj hozzá / Comment ()


© Copyright 2013-2018 RNR666.