- Milyen cseresznyét szednek azok májusban?!
- Semmilyet. Berugnak, oszt felmásznak a fára.

Többször utaztam a vonaton, ám az egyik alkalommal...
Foggal körömmel részeges tavasz

(1945)
>>>

A baki földműves szövetkezet fő-üzletében történt. Az egyik alkalmazott mérés közben mérlegre szórt két deka lisztet. A mutató egyéb terhelés nélkül pontosan mutatta a két dekát. Kíváncsi voltam, hogy így mérnek-e rajta tovább. Jól sejtettem. A mérlegen továbbra is ott maradt a két deka liszt. Csakhamar más is észrevette – egy ott vásárló asszony – s odakiáltott, a kiszolgálónőhöz >Te, Irén, töröld le a mérlegről a lisztet, hisz az is nyom< Irén nem szólt, de a boltvezető megszólalt udvarias, nyájas hangon: >Annyit úgyis ráhagyunk. Többet meg úgysem mérünk.< Ezzel aztán a vita le is zárult. A mérlegről a lisztet, sem a segéd, sem Irén, de a boltvezető sem törölte le. Így szépen méregettek tovább. Egy kislány negyedkiló gyümölcsízt kért. A mérleg mutatója pontosan 25 dekát mutatott. Valaki gyümölcsöt vásárolt, egy kisfiú citromot kért. Nem tudtam tovább várni, mert sietnem kellett haza, de útközben vásároltam egy levélpapírt, hogy megkérjelek téged: légy szíves, kérdezd meg a szövetkezetet, hogy letörölték-e már azóta a lisztet a mérlegről? (1952)
ÉLJEN AZ ELSŐ MAGYAR BÉKEHARCOS DRÁGA RÁKOSI ELVTÁRSUNK!

Nőnap, 1952
Az Egyesült Államokban úgy isznak a nők, mint a gödény. Nem bort, nem is sört, hanem erős pálinkát. A nagy ivászatokat délután kezdik meg s esténként ocsmány hangon ordítoznak az utcákon. A rendőrség nem tud köztük rendet teremteni, mert sok esetben ezek a részeg nők a rendőrfőnökkel isznak együtt, s az ilyenkor a rendőrlegényeket mindig leinti. Ezek a nők nem dolgoznak semmit, a pálinkára való pénzt a hírhedt amerikai gengszterektől kapják, akik a pénzt rablással szerzik meg. Ilyen az Egyesült Államokban a közerkölcs. Nemrégiben egy keresztény egyesület megállapította, hogy nyolcszázezer részeges nő van az Egyesült Államokban. Ez a szám állandóan növekszik s évenként száznegyvenezerrel lesz több az alkoholista nők száma. (1952)
- Ne kukoricázzon velem, Ilonka!
- Hogy képzel ilyet, Jani, hisz most a tavaszi árpának van itt az ideje.
(1950)
A húshiány enyhítésére az utóbbi időben a párisi vendéglőkben legutóbb megjelent a guvart nevű különlegesség. A guvart nem más, mint jól megtermett hatalmas tücsök, amelyet kis pálcikára tűzve roston sütnek meg, vagy pedig tésztába göngyölve pástétomot készítenek belőle. Jó étvágyat kívánunk hozzá a párisiaknak. (1950)
Hétfőn délben: Gombaleves, töltött burgonya, savanyúság. Vacsora: Tea, körözött, reszelt saláta.
Kedd délben: Paradicsomleves, császármorzsa lekvárral. Vacsora: Rántott párizsi, párolt káposzta.
Szerda délben: Zellerkrémleves, gombás rakott kel, alma. Vacsora: Sült krumpli vajjal, tea.
Csütörtök délben: Borsópüréleves, kolbászpörkölt tarhonyával, cékla. Vacsora: tejbenrizs kompóttal.
Péntek délben: Zöldségleves, pirított velő, alma. Vacsora: Karfiol morzsával, reszel saláta.
Szombat délben: Rizsleves, tojásos galuska, csalamádé. Vacsora: Disznó-köröm-kocsonya, tea.
Vasárnap délben: Csontleves, töltött borjú, rizs, savanyúság, krumplitorta. Vacsora: déli maradék, tea.
Péntek délben: Zöldségleves, pirított velő, alma. Vacsora: Karfiol morzsával, reszel saláta.
Szombat délben: Rizsleves, tojásos galuska, csalamádé. Vacsora: Disznó-köröm-kocsonya, tea.
Vasárnap délben: Csontleves, töltött borjú, rizs, savanyúság, krumplitorta. Vacsora: déli maradék, tea.
(1952)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
















nem érzek semmit.
kalapács józsi a rockzene presser gábora
végig se bírtam nézni,
Hallgathatók felvételről a Natural Child számok.
innen egy számot le is lehet tölteni a nyáron megjelenő lemezről:...
hmm nem is tuttam, hogy ket basszus van benne, pedid regi rnr bulikon gyakran jáccottuk, márti...