- Milyen cseresznyét szednek azok májusban?!
- Semmilyet. Berugnak, oszt felmásznak a fára.

Többször utaztam a vonaton, ám az egyik alkalommal...
Rollins és a többiek
Henry Laurence Garfield néven 1961. február 13.-án született Washingtonban. Szülei korán elváltak, az anyja nevelte, és elég jó környéken, a Glover Parknba nőtt fel. 3 éves korától 12-ig a Bullis School diákja. Az iskola az Amerikai Tengerészeti Akadémia előkészítője. Kemény iskola. Itt tanulta meg az önfegyelmet és itt kezdett el írogatni. Első rövid szárnypróbálgatásainak fő témája: az iskola felgyújtása és a tanárok legyilkolása. Vizsgáit végül nem tette le, más irányt választott. (Á propos, tudod ki volt tengerész? Bada.) Középiskola után mindenféle rosszul fizetett állás után egy fagylalthálózat egyik üzletének lett menedzsere.

Közben barátjával, Ian MacKaye-jel (Minor Threat, Fugazi) közösen vásárolt Ramones lemez megváltoztatja életüket. MacKaye második zenekárban, a Teen Idleben énekelt először, a próbára nem érkezett énekes helyett.
Első bandája a State of Alert, 1980. október és 81. július között létezett. A csak semmi szarakodás jegyében a negyven másodperces számokat részesítették előnyben, így fellépéseik nem is tartottak tovább 15 percnél. 12 koncert, és MacKaye kiadójánál, a Dischordnál megjelent lemez, a No Policy után feloszlottak.
Rollins kedvence, a kaliforniai Black Flag 1981-es keleti parti turnéján igyekszik a lehető legtöbb koncerten ott lenni. Egy new yorki bárban rögtönzött koncerten énekel először velük. Az öt órás, vissza Washingtonba úton derült ki, hogy Rollins a zenekar új énekese, a régi, Dez Cadena meg inkább csak gitározzon. Los Angelesbe költözik, ahol a hatóságok egyáltalán nem kedvelték a punk muzsikát, és főleg utálták a Black Flaget, amit a rendőrség a tagok rendszeres zaklatásával fejezett ki 1986-ig, amikor az együttes feloszlott. Közben 1983-ban Lydia Lunch-csal közösen megtartotta első spoken word előadását.
1987-ben, a Rollins Band megalakulása évében, de előtte két szóló lemeze jelenik meg, Mindkettőben társa Chris Huskett gitáros, aki együtt dolgozott David Bowieval, a Pigfaceszel és Foetusszal is. Az egyik a Hot Animal Machine, a másik pedig Henrietta Collins and The Wife-Beating Child-Haters - Drive by Shooting című lemeze.
A Rollins Band első felállása: Chris Huskett mellett a Ween lemezek producere, és olykor basszusgitárosa, Andrew Weiss, és Sim Cain dobok, de itt már Melvin Gibbs a basszusgitáros:
A film 2. része.
1997-ig létezett ebben a formában. 1999 és 2003 között, egy zenekar, a Mother of Superior lépett a távozók helyébe.
A Rollins Band 2003-ban feloszlott. Majd 2006-ban a második felállással újjáalakult, de csak egy kicsit.
Az első nagyfilm szerep 1990-ben, Lydia Lunch-csal a Kiss Napoleon Goodbye. A film zenéjét J.G. Thirlwell, azaz Foetus szerzette.
A film rendezője, Babeth Mondini, amellett, hogy Keith Richardsról is forgatott rövidfilmet (amiben a gitárost Abel Ferrara alakítja!), szerepel Bódy Gábor Nárcisz és Psyce című filmjében.
Joe Cole, Rollins egyik legjobb barátja, a Black Flag és a Rollins Band roadja. 1991-ben egy december este együtt indultak haza a videótékából. Még pár méter és mindjárt otthon vagyunk, amikor talán a rablás szándékával megszólította őket egy ismeretlen, és a 30 éves Cole-t agyonlőtte.
A gyilkosság eredménye a Sonic Youth 1992-es Dirty-jén a JC című szám. Ezt is emlékének ajánlották: I can never forget you
Csak úgy, nem mellékesen:
1993-ban Iggy Pop Wild America-jában tűnik fel:
Két év múlva az ausztrál Mark of Cain, Ill at Ease lemezének producere.
Egy közös dal William Shatnerrel, azaz Kirk kapitánnyal, 2004.-ből.
Az egyik utolsó filmszerepében, az Anarchia fiai tv sorozat második szériájában egy fehér szupremacista csoport vezetőjét alakítja, amíg Sons of Anarchy Motorcycle Club tagjai meg nem ölik.
Ezek itt a feljegyzései a világ és az ember dolgairól.
Ez itt a weboldala.
Meg még részt veszt mindenféle jobbító szándékú emberi jogi akciókban, civil kezdeményezésekben, de azt már nem fejtem ki bővebben. Én is eléggé tele vagyok energiával, de azért itt álljon meg a menet.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
















nem érzek semmit.
kalapács józsi a rockzene presser gábora
végig se bírtam nézni,
Hallgathatók felvételről a Natural Child számok.
innen egy számot le is lehet tölteni a nyáron megjelenő lemezről:...
hmm nem is tuttam, hogy ket basszus van benne, pedid regi rnr bulikon gyakran jáccottuk, márti...