- Milyen cseresznyét szednek azok májusban?!
- Semmilyet. Berugnak, oszt felmásznak a fára.
hippi1
2012-05-19 10:32:13 szabo Flower Power
május 19.-én 16 órától  » Már hallgatom is «
HIPPI ADÁS
az rnr666 rádióshowban 
tovább >>
Close this notice
Warning!
Elavult böngészőt használsz.
A megfelelő működés érdekében javasolt, hogy modernebb böngészőre frissíts.
Get Firefox 3.5
Get Internet Explorer 8
Get Safari 4
Get Google Chrome
Többször utaztam a vonaton, ám az egyik alkalommal...

Milliók elméjéből kipattant kísértet

szabo
2009-12-03 00:02:46
Alphonse Capone
 
A XX. század kevés mitológiai alakot teremtett, egyikük a gengszter. Nem sokan látnak szemtől szembe igazi szervezett bűnözőt, de a kép mindenkinek ismerős. A fogalmat egyetlen név testesíti meg: Al Capone. Történelmi alak és a képzelet szülötte.
 
 
Hősünk az erőszakot nem otthonról hozta, a szülők sohasem bántották gyermekeiket. Szerető, nagy és szegény családban nőtt fel. Erőszakossága a valószínűleg vele született hajlam mellett az éreztetett kisebbrendűségből, az utcai suhancokból verbuválódott kis bandák világából és az egyéni érvényesülést mindenek felé helyező Amerika levegőjéből táplálkozott és vált szereppé. Mintává, amit követhetett, hogy előbb főszereplővé, majd maga is mintává, végül mítosszá, sőt üzletté váljon. Főhadiszállása 1925-ben már turista látványosság. Benne van a külföldi vendégek városnéző programjában. Öt év múlva a Warner Bros. 200 000$ honoráriumot ajánlott neki, ha eljátssza a Public Enemy (Közellenség) című film főszerepét, saját magát. Karrierje vége felé így fogalmazott: „Milliók elméjéből kipattant kísértet vagyok.”

Chicago
„E csodás városban az élet minden színe látható. Itt minden emberi kapcsolat a jóakaratra, a baráti egyetértésre és értelmes összhangra épül.” – írja a város félhivatalos lapja a 20-as évek végén, amikor a washingtoni szenátus a következőket tudhatta meg a város polgárainak beadványából: gengszterkolónia alakított szuperkormányzatot ebben a városban és a lakosság kénytelen adót fizetni nekik, amelyet terrorral kényszerítenek ki, miközben a rendőrséggel és más városi hatóságokkal összhangban tevékenykednek. Chicago az Egyesült Államok második legnagyobb városa volt ekkor a maga 3 millió lakójával. Hogy fordulhatott elő mindez?

 

 
A kezdetek

Az 1837-ben alapított város lakosságának nem a szervezett bűnözés volt újdonság, csak koncentrációja. Chicago a civilizáció és a vad, nyugati térségek határán feküdt és nyílt városnak számított. A nyugatról jött „vademberek”, aranyásók, prém és szerencsevadászok a sok nélkülözés után szórakozni akartak. Igényeik jórészt az ország törvényeivel összeegyezhetetlenek voltak, viszont a szerencsejáték, a prostitúció és az erre épülő vendéglátás a város legfontosabb jövedelemforrását jelentették, tehát a törvény képviselőinek be kellett hunyniuk egyik szemüket, ami nem esett nehezükre, hisz ők is részesültek a haszonból. Michael C. McDonald (1839-1907) az első, aki egy új, az addigi alkalmi megvesztegetésnél magasabb szintre emelte a törvényesség határán táncoló vagy azt átlépő üzletemberek és a politika kapcsolatát. Ez az úr kaszinókat és hoteleket üzemeltetett, mindamellett a várost kormányzó Demokrata Párt funkcionáriusa volt. A színfalak mögött személyesen válogatta ki a megfelelő jelölteket és finanszírozta megválasztásukat. Továbbá a rendőrségnek és a városi tisztségviselőknek is fizetett, hogy üzletei ne legyenek kitéve zaklatásnak, aminek eredményeképpen – a feleségeit leszámítva – az egész várost sikerült ellenőrzése alatt tartania. Az első felesége előbb egy színésszel, majd egy katolikus pappal szökött meg. A második szeretőt tartott, aki megcsalta, amiért lelőtte. Az utóbbi eset vitte a sírba McDonaldot.
 
 
Az alapító

A vállalat, a Chicago Outfit avagy a szindikátus alapjait a calabriai születésű James "Big Jim” Colosimo avagy Jimmy Diamond (1878-1920) rakta le. A századfordulótól ő a chicagói alvilág királya. Cipőtisztítóként kezdte a város déli nyomornegyedében, amit kisebb bűncselekmények követtek, majd a kerületi tanácsosoknak tett politikai szolgálatokat választások idején. E kapcsolatai révén emelkedett fel. Szenvedélyes operalátogató, Caruso barátja, és eltekintve gyémánttal díszített nadrág és harisnyatartójától még szolid polgári jelenség volt. Megélhetését majdnem 200 bordélyház, szerencsejáték és üzérkedés biztosította. Éves jövedelme 600 ezer dollár. Mindez az olasz-amerikaiak zsarolásából élő Black Hand Society figyelmét is felkeltette, akik 1909-ben megfenyegették, amit illett komolyan venni, mert a társaság nem riadt vissza a gyújtogatástól, robbantástól, gyerekrablástól és gyilkosságtól sem. Colosimo biztonsága érdekében New Yorkból elhívja végzetét, feleségének unokaöccsét, John Torriot, aki jó kapcsolatokat ápolt a társaság ottani tagjaival, és kinevezi helyettesének. Az új ember először véresen leszámolt a zsarolókkal, majd hozzálátott az üzlet kiszélesítéséhez. Város környéki úgynevezett roadhouse-okat nyit a gépkocsik elterjedésével mobillá váló kuncsaftok nagy örömére. A baj azzal kezdődött, hogy Colosimo elvált első feleségétől. Az új feleség, természetesen egy táncosnő, nyugodt életet szeretett volna meg családot, és arról is sikerült meggyőznie Jimet, ha egy mód van rá öltözködjön visszafogottabban, és nem feltétlen kell annyit szerepelni a lapokban. Jim hajlott felesége szavára, viszont nem hajlott Torrio javaslatára, hogy feltétlen be kell szállni az új, az illegális alkohol üzletbe. Ezzel megpecsételte sorsát. A főnök a fejlődés gátja lett. Torrio New Yorkból elhivta a régi havert, Frankie Yale-t (Francesco Ioele, 1893-1928), aki a melóért 10 000 dollárt kapott. Állítólag. Mert a gyilkosságért senkit sem ítéltek el. A chicagoi viszonyokat jól mutatja, hogy Colosimo koporsóját három bíró, egy helyettes államügyész, a városi opera több vezető művésze, két kongresszusi képviselő és különféle városi tanácsosok vitték. A temetés 50 000 dollárba került.
 
 
A „roaring twenties”
 
A tomboló húszas évek. Az 1920. január 17.-én életbe lépő szesztilalom törvény által tiltott, általános és feltétlen szükségletet teremtett. Az antialkoholista szervezetek ünnepeltek: „Ma éjszaka éjfél után egy perccel új nemzet születik. A pálinkáspohár végrendelkezik. És megkezdődik a tiszta gondolat, a józan életvitel korszaka.” „A könnyek uralmának vége…A nyomornegyedek világa a múlté lesz. A fegyházak üresen állnak majd… Felemelt fejjel járhat minden férfi, mosolyoghat minden asszony, nevethet minden gyermek. A pokol kapui örökre becsukódnak előttünk.” A sikerre nem kellett sokáig várni, az alkohol amerikai őrületté vált. Akik addig főleg sört vagy bort fogyasztottak, most egyre inkább rákaptak az égetett szeszekre. A berúgás népszerű szabadidős tevékenységgé vált. Gombamód szaporodtak a tiltott lebujok, az úgynevezett speakeasy-k, azaz köpködők. (Tandori Dezső leleménye.) Csak New York-ban számukat 30 és 100 ezer közé saccolták, melyek az addigi 15 ezer engedélyezett italmérés helyét vették át. A tilalom első évtizedének mérlege: félmillió letartóztatás, 2000 erőszakos halál, 35 000 halálos alkoholmérgezés. Rendszeresek lettek az egyes területeket alkohollal ellátó bandák közötti villongások, leszámolások, hidegvérű gyilkosságok, melyeket tisztán üzleti szempontok diktálták. Divat volt a kocsikáztatás, azaz a menetközben hátulról fejbe lövés. Az áldozat persze már akkor sejtette mi fog következni, amikor megkérték szépen, üljön csak be oda előre a sofőr mellé és á ne gondolj semmi rosszra. Csak kocsikázunk egy kicsit és beszélgetünk. Aztán valahol kidobták a holttestet az autóból. Olykor raktárházak falainál vagy kihalt utcákon csoportos kivégzésekre is sor került. Ezek kíméletes eljárásnak számítottak. Mert lehetett eszméletlenre verni, és zsákba tömés előtt úgy összekötni kezét-lábát a nyakával, hogy vonaglás közben az áldozat megfojtotta magát. Esetleg dróttal megkötözni vagy egy vödör cementbe állítani a konkurenst és a folyóba vele. A lényeg, hogy aki ebben részt vett az a tudta mit vállal és miért. Egy 1925-ös jelentés az illegális alkohol üzlet jövedelmét évi 40 millió dollárra, bevallottan alacsonyra becsülte. A chicagoiak bevételei a 1930 táján valahol 100 és 240 millió dollár/év között mozoghattak. 100 dollár vásárlóereje 1930-ban 1289 mai dollárnak felelt meg.


A felügyelő bizottság elnöke
 
Így nevezték a háta mögött emberei Johnny "The Fox” Torriot, az új nagyfőnököt, ami sok mindent elárul. A gang, mely kezdetben Chicago South Side kerületét uralta, egyre inkább egy jól szervezett nagyvállalathoz vált hasonlatossá. Torrio 1882-ben született egy kis dél olasz faluban, amerikai karrierjét New Yorkban portáskánt kezdte, majd kidobóként folytatta, aztán szerencsejáték és uzsorakölcsönök következtek. Felfigyelt rá Paul Kelly (Paolo Antonio Vaccarelli) az utolsó jelentős utcai gang, a Five Points alapítója, aki maga mellé veszi és többek közt arról is meggyőzi, hogy öltözzön mindig konzervatívan. Az ő szárnyai alatt nevelkedett többek között Al Capone, Bugsy Siegel, Lucky Luciano és Meyer Lansky. Szép csapat. Torrio termelési láncolattá szervezte a kezdetleges kis főzdéket, a régi, tekintélyes szeszfőző családok meggyőzésével tőkebevonást eszközölt és rövidesen nyolc gyárat ellenőrzött. Az addigi szórványos csempészetet rendszeres szállítmányok váltották fel, az árú elosztását szigorúan megtervezték. Ehhez új emberekre volt szükség, ezért 1920 nyarán kis gyűlések egész sorát rendezte, ahová meghívta a város kis önálló iparűzőit, bankrablókat, betörőket, striciket, zugbukmékereket, akiknek olyan előnyös feltételeket kínált, hogy sokan beálltak törzskarába, mely az év végére több mint száz főt számlált. Szervezetének legjobb munkatársai otthonról, New Yorkból érkeznek.   

 
Scarface

Gabriele Capone és felesége Teresa 1893-ban érkeztek az új világba a Nápoly melletti Castellammare di Stabiaból. Apa kis borbélyműhelyt nyit, anya varrónő. A nyolcból negyedik gyermekként megszületik Alphonse Gabriele Capone (1899-1947). Az iskolában tanítónője érezteti vele, hogy ő csak egy senkiházi olasz bevándorló, akiknél csak az írek lehetnek rosszabbak. (Íreknek, feketéknek és kutyáknak tilos! Állt sok táblán akkoriban.) A viszony a kis Capone részéről tettlegességig fajul. Visszaüt. Amiért 14 évesen kimarad az iskolából. Alkalmi munkákat vállal és kisebb betöréseket hajt végre, autókat lop. Egyetem helyett 17 évesen Frankie Yale klubjában a Harvard Innben dolgozik kidobóként és csaposként. Ezen a kedves helyen, ahol 1915-25 között 25 embert öltek meg, nyeri el csúfnevét és lesz Scarface (Sebhelyesarcú). Történt pedig egy forró augusztusi éjjel még 917-ben, hogy a kidobó megjegyzés tett Frank Gallucio húgára, Lenára. "Honey, you have a nice ass and I mean that as a compliment" hangzott el pontosan. Szó szót követett, pofon pofont végül a 18 éves Gallucio kést rántott és bevágta magát a történelembe. Capone később sem állt bosszút, sőt testőrként alkalmazta elcsúfítóját, amikor New Yorkban akadt dolga. 1918-ban feleségül veszi a képen látható, nála két évvel idősebb, ír Mae Couglint és hamarosan megszületik egyetlen gyermekük, Albert Francis “Sonny” Capone, aki egy igazi keresztapát kapott, John Torriot. A család Baltimore-ba költözik, ahol Capone könyvelő lesz egy építőipari vállalatánál. Apja váratlan halála után fogadja el Torrio hívását és érkezik 1921 elején Chicagoba, ahová később majdnem egész családja követte. Az új helyen először a Wabash Avenue 2222 alatt üzemelő Four Deuces nevű kocsma-bordély-kaszinó vezetését bízták rá.
 
 
 
Cicero

A szindikátusnak meg kellett teremtenie a nyugodt üzletmenethez szükséges feltételeket, megszerezni a városi vezetés jóindulatát, amire a szegény bevándorlók kolóniáiból szervezett választóegyletek bizonyultak hasznosnak. A cég annak a jelöltnek szállította szavazatokat, akivel meg tudtak egyezni. Ahol új üzletet akartak nyitni, ott felkeresték a környéken lakókat, megkérdezték mire lenne szükség, miben tudnának segíthetni. Hogy elnyerjék támogatásukat kifizették az elmaradt számlákat, felajánlották a jelzálogkölcsönök törlesztését, rendbe hozták a házat vagy egy új kocsi költségeihez járultak hozzá. Ha valakinek ennek ellenére sem tetszett, hogy szórakozó negyedet akarnak építeni lakóhelyére, akkor jött a második hullám, a tudunk mi más nyelven is beszélni. Példa rá a ciceroi eset, ahol a lakosság szinte egyöntetűen ellenezte a szindikátus terveit, így Chicago külvárosában az a veszély fenyegetett, hogy nem fogják újraválasztani a készséges városi tanácsot, ezért Torrio kiküldte Capone-t. A szavazás napján gengszterekkel megrakott autók cirkáltak az utcákon, a döntnököket összeverték és elhurcolták, a választóhelységeket megszállták. A polgároknak pisztolyokkal szembenézve kellett bedobniuk szavazataikat. Ha valaki ellenállt azt autóba tuszkolták, elhajtottak vele és a választások végéig fogva tartották. Az ellenzék a megyétől kért segítséget, ahonnan 70 önkéntes rendőr érkezett. 4 halott – az egyik a báty, Frank Capone, a banda arca – és 40 sebesült lett a tűzharc eredménye. Vizsgálat indult majd megrekedt. A régi vezetés maradt, de amikor az újraválasztott polgármester megpróbált önállósodni, Capone személyesen rúgta le a városháza lépcsőjén. Az aktust egy ép arra járó rendőr is végig nézte, aztán nyugodtan, mintha mi sem történt volna, folytatta körútját. Csak St. Johnnal, a Cicero Tribune fiatal újságírójával nem lehetett mit kezdeni, hiába szóltak rá, hogy mi lenne ha nem forszírozná a társaság ügyeit. Megverni lehetett, megvenni nem, megölni háááát, biztos eszükbe jutott, de túl nagy lett volna a botrány. A szindikátus ezért megkérte a lapban hirdető cégeket, hogy ne ott, végül inkább megvették az egész kócerájt. Ez a Robert William St. John írásra specializált osztályba járt, ahol a tanár szerint a társaságban két gyerek van, akiknek semmi esélye ezen a fronton, az egyik persze ő, a másik valami Hemingway. 16 évesen 18 évesnek hazudta magát, így bekerült a Haditengerészetbe és az I. Világháborúba. Tanulmányait a Trinity College újságíró szakán fejezi be, ahonnan kicsapják. A 30-as években előbb Párizsban majd Budapesten dolgozik az AP hírügynökségnek. A világháborúban sebesüléséig a Balkánról tudósít, majd Londonban lesz az NBC irodavezetője. A háború után is haditudósító marad, oda megy, ahol lőnek. Írt vagy 10 könyvet, kettőt Jugoszláviáról, nyolcat a Közel- Keletről, köztük egy Ben Gurion és egy Nasszer életrajzot.  2003-ban halt meg 101 évesen.
 
 

 
Pocket Police

A vállalat és a rendőrség viszonyáról a hálózathoz tartozó Genna Brothers Company így számolt be később: „Havonta 400 rendőr jelent meg nálunk egyenruhában, az államügyész is elküldte képviselőit. Az illetékes kapitányságtól megkaptuk a személyi állomány hiteles névsorát nehogy kívülállók becsaphassák cégünket. Fizetési napon minden rendőr számát feljegyezték és a pénztárnaplóbeli bérösszeg mellé írták.” A rendőrtisztviselők kétharmada vett részt az alkohol üzletben, heti 30 000 dollárra rúgott javadalmazásuk. „A rendőrség a magántulajdonom” – jelentette ki egy ízben büszkén Torrio, aki időközben a jelentősebb városi bandákból kartellt kovácsolt. A tagok területi alapon felosztották egymás közt a piacot. A problémát a kartellen kívüli bandák jelentették. A legnagyobb rivális a város északi részét uraló North Side Gang. Miattuk növelte Torrio biztonsági alakulatának létszámát 600 főre, melynek vezetését helyettesére, Capone-ra bízta.
 
 

 
 
 
”Mi vagyunk a nagytőke, csak cilinder nélkül” - mondta egyik interjújában Dion O’Banion (1892-1924) az északi terület vezéralakja, a klasszikus zene és a virágok nagy kedvelője. A Szent Név székesegyházzal szemben volt a virágüzlete, mely ugyancsak jól ment, minthogy barát és ellenség egyaránt nála vásárolt, és az utóbbi időkben megszaporodtak a temetések. O’Banion számos figyelmeztetés ellenére nem fogadta el a szindikátus javaslatait, meg akart maradni független gengszternek. 1924 egy novemberi reggelén üzletében az előző este megrendelt koszorúkat készítette elő, amikor három úr lépett az üzletbe, az egyikük kezet nyújtott, a lövések ebben a pillanatban dördültek. Ez egy régi szicíliai módszer. A hóhérok egyike kezet fog az áldozattal, hogy az ne tudja használni fegyverét. De honnan tudná ezt egy hülye ír? A három napos ravatal alatt 40 ezren járultak az ír gengszter elé, a temetési menet 20 000 embere több mint 2 km hosszan nyújtózott, 3 zenekar játszott, a virágok és koszorúk 20 személyautót illetve 6 teherautót töltöttek meg. Említésre méltó alkotás egy sírra szánt orchidea szőnyeg és egy embernél is nagyobb, piros rózsákból készített szív. A koporsó remekmű (10.000 $). Ezüstfalak között, kristályüveg alatt, fehér szaténpárnákon feküdt a jámbor O’Banion. Fejénél, lábánál ezüstangyalok álltak a halott fölé hajolva, kezükben arany gyertyatartók, a koporsó alatti márványtömbön aranybetűk: „Engedjétek hozzám a kisdedeket.” A temetkezési vállalkozó a helyettes államügyész volt. A gyilkosságért senki sem sikerült bíróság elé állítani, de az elkövetők később ugyanabban a sorsban osztoznak. Frankie Yale-t 1928-ban New Yorkban lövik le Capone megbízásából árulásért. A régi cimborának, Brooklyn akkori urának fejébe szállt a dicsőség, talán elege lett abból, hogy ha végezni kell egy rivális nagyfőnökkel, akkor mindég neki szólnak, ami persze rendben van, de megöltem nekik Colosimot és övék lett az üzlet, kinyírtam az írt, övék lett a város. És én, a királycsináló, én hol vagyok? Először csak ellentmondott, majd Capone szállítmányait kezdte fosztogatni, végül megöl(et)te a New York-ba küldött megfigyelőt. Rá egy évre Albert Anselmi és John Scalise egy jól hangulatú vacsora végén desszertként végzi, ugyancsak árulásért és baseball ütőkkel a „Hello Főnök” rezidenciáján. A Valentin napi meglepetés után két hónappal összeesküvés erős gyanúja vetült rájuk. Ők sem voltak megelégedve beosztásukkal.  
 
 
A két jó barát, John és Albert
 
 
 
O’Banion halála öt évi bandaharcnak lett a nyitánya. Torrio és helyettese félelemben élnek, a bosszú nem szokott elmaradni. A főnök inkább elhagyja a várost. Capone – egyébként nem hordott fegyvert, ami a jól mutatja gengszter hierarchiában elfoglalt helyét – minden elképzelhető óvintézkedést megtesz, testőrök nélkül nem lép ki az utcára, ha utazni a kell, kizárólag gépkocsin, éjszaka, felfegyverzett emberei kíséretében, szendvicsben. Az óvatosság nem ártott, mert az északiak két év alatt 12 alkalommal próbálták meg kiiktatni őt. A felügyelő bizottság elnöke január végén tér vissza és azonnal kap öt golyót, de óriási szerencsével túléli a támadást. A rivális banda alvezére, a későbbi hatos számú közellenség, Bugs Moran fegyvere akkor mondott csődöt, amikor meg akarta adni a kegyelemfejlövést. Felépülése után így szól Capone- hoz: „Tied lehet az egész bolt. Elegem van belőle. Hazautazom Olaszországba. Egy kis napfényre vágyom.” Torrio egyébként áldott jó ember volt. Nem dohányzott, nem ivott, szitokszó sosem hagyta el ajkát. Munka végeztével mindig hazatért, hogy családjának szentelhesse magát. Európából visszatérve, 1928 -ban New Yorkban ő veszi át annak az embernek a szerepét, aki megtanította Lucky Lucianot öltözködni, aki biztosan meg tudta mondani melyik ló nyer, akiről F. Scott Fitzgerald mintázta A nagy Gatsby című regényének rejtélyes milliomosát, Meyer Wolfshiem-et. Arnold "Mr. Big” "The Brain” "The Big Bankroll” Rothstein (1882-1928) a jó családból származó üzletember szerencsejátékkal, zálogkölcsönzéssel, alkoholüzlettel, kétes ügyletek finanszírozással foglalkozott. Ő volt a new yorki alvilág bankára és közvetítője. Pénzt, embert, kapcsolatokat biztosított üzletfelei számára, és ha egy vállalkozás balul ütött ki, akkor óvadékot és ügyvédet is adott, persze mindennek megvolt a maga szabott ára. Üzleteit a Broadway és a 49. utca sarkán testőreivel körülvéve az utcán bonyolította. Egy vitatott kártyaadósságba halt bele. Ami neki nem, az sikerült a kiváló diplomáciai érzékkel megáldott Torrionak. A nyugodt üzletmenet érdekében sikerült összebékítette a keleti part hét legnagyobb csoportját, akik szépen felosztották egymás között a piacot. Később a Genovese családnak lett nem hivatalos tanácsadója. 1957-ben, 75 éves korában a borbély székében szívroham végez vele. Mindössze egy évet töltött börtönben. 
 
 

 
 
„Napoleon volt a legnagyobb gengszter a világon, de egyet mást tanulhatott volna tőlem.”

Az éves bevétel 70 millió $ amikor a város új ura átveszi a boltot. Capone messzemenőkig racionalizálta a vállalat irányítását. Modern szervezési módszereket vezetett be. A céget  osztályokra bontotta, legújabb könyvelőgépeket vásárolt, ezeket 25 könyvelő kezelte, és új biztonsági részleget is szervezett a testőrség mellé, az elhárítást. Informátorai ott ültek a város és az állam minden hatóságánál, a szállodákban, utazási irodákban, éttermekben. Távközlési szakembereket alkalmazott telefonok lehallgatásra, a szerzett információt dokumentációs részleg dolgozta fel és archiválta. A üzleti könyvekből, statisztikákból és jelentésekből a vezetés folyamatosan képet kapott a vállalkozás ügyeinek állásáról és ahol kellett ott gyorsan beavatkozott az üzletmenetbe. Az alkalmazottakat maximálisan ellenőrizték és kiszipolyozták. Például, ha valamelyik lány túl sok időt töltött egy kuncsafttal azt könyörtelenül kirúgták. Közben a vállalat a Metropole szálloda két szintjére költözött. 60 szoba, két külön lift, magánbár, saját borpince – ahol 150 ezer dollár értékben tároltak különféle tiltott italokat – és fittness terem is várta a gengsztereket. Vasárnaponként itt fogadta a helyi politikusokat, az igazságszolgáltatás és a rendőrség magas rangú képviselőit. A szervezetnek több vidéki lőtere is volt. Az új északi főnök Hymie Weiss (1897-1926) is visszautasítja Capone ajánlatát a megegyezésre. Halála után 10 nappal, október 21.-én végre csak összeül az első gengszter konferencia. Már épp ideje volt, mert a városban 1923 szeptembere és 1926 októbere között 375 bűnbandák közti rivalizáláshoz köthető erőszakos halálesetet regisztráltak. A konkurens csoportok megbeszélése semleges területen, a rendőr főkapitányság melletti szállodában zajlott, megegyezéssel, így kedélyes hangulatú bankettel zárult. „Ha valaki egész nap keményen dolgozik a szakmájában, szereti, ha nyugta van, amikor lehúzza aznapra a redőnyt. De ha félnie kell, mikor az ablakhoz lép vagy ajtót nyit, akkor mire jó az egész?” – nyilatkozott a nagyfőnök elégedetten a riporterek hadának. A fegyvernyugvás 1927 áprilisában ért véget. Az a meglepő dolog történt, hogy egy rendőr lelőtt egy gengsztert, ami szokatlan volt akkoriban. Az áldozat az északiak vezetője, Vincent "a cselszövő” Drucci. Tiltott fegyverviselésért szállították a bíróságra, ahol az ügyvédje már várta az óvadékkal. A türelmetlen Drucci menet közben szó és ütésváltásba keveredett az őt kísérő egyik detektívvel majd megpróbálta elvenni fegyverét. Nem sikerült. Az újból kirobbanó erőszak 1929-ben a Valentin napi mészárlásba torkollott. Február 14.-én csütörtök délelőtt egy garázsban az északiak hét embere tartózkodott, talán egy szállítmányra vártak, talán másra, amikor két rendőr ruhás érkezett, majd két civil ruhás is megjelent. Az áldozatok abban a hitben mentek a falhoz, hogy csak színjáték az egész. A kivégzés után, a gépfegyverek kelepelésének hangjára összesereglett bámészkodók szeme láttára, a két rendőr ruhás kitaszigálta a két felemelt kezű civilt, autóba ültek és elhajtottak. Az egyetlen áldozat, aki nem halt meg azonnal, 14 golyóval a testében még elnyöszörögte a kiérkező rendőröknek, hogy nem lőtt rá senki.  

 
A mészárlás véget vetett a harcnak. A North Side Gang megtartotta ugyan területét, de soha nem heverte ki a csapást, viszont az eset a szövetségi kormány figyelmét Capone-ra és üzelmeire terelte. Hoover elnök személyesen sürgette a Capone-klán elleni hajszát, amire két csoportot hoztak létre, az egyik az adó, a másik az alkohol ügyekkel foglalkozott. Ezalatt a cég a szervezett bűnözésben szerzett tapasztalatait a szervezett munkásság világában is hasznosította. A szindikátus 1931-re a város szakszervezeteinek harmada, ezáltal szakmák egésze felett szerezte meg az ellenőrzést. Hogy lendüljön az üzlet, a főnök egy alkalommal jégcsákányokkal látta el biztonsági alakulatának embereit, akik egy hónap alatt 50 ezer autógumit hasítottak szét. Hogy mire volt ez jó? A város autószerelő műhelyeit a szervezet felügyelte. Ilyen egyszerű az egész. A cég a csúcsra ért, bevételei elérték az évi 100 millió dollárt.
 
„Jó öreg Al!” harsog a megafonokból
az 1929-es év végén Chicago központjában rendezett cserkésztalálkozón, ahol tízezer fiatal ünnepli az Államok egyik legnépszerűbb polgárát, de a vég már 1929 májusában Philadelphiában elkezdődött. Az Atlantic Cityben rendezett nagy amerikai gengszter konferenciáról hazatérőben, csatlakozásra várva két órát töltött itt. Egy moziból kijövet két detektív felismerte és testőrével, Frank Rioval, a leendő hármas számú közellenséggel együtt megmotozták, majd tiltott fegyverviselésért mindkettőjüket letartóztatták. Legnagyobb megdöbbenésére a rendőrök és bírák nem fogadtak el tőle pénzt. 16 óra múlva már megvan az ítélet, egy év börtön. Jó magaviselet miatt 9 hónap múlva szabadul. Rögvest kiutasítják Floridából, ahol egy évvel előtte vásárolt házat és kifejezetten nem örültek jelenlétének, Chicagoban bíróság elé citálják csavargás vádjával. Egy héttel szabadulása után egy, a mai napig létező helyi civil szervezet, a Bűnügyi Bizottság a nyilvánosság fegyverével indít hadjáratot az uralkodó állapotok ellen. Egy „Közellenség” című, 28 nevet tartalmazó listát tesznek közzé a lapokban. Az első számú Al, aki, hogy helyreállítsa erodálódó jó hírnevét, ingyenkonyhát nyit a gazdasági válság rászorulóinak. Hirtelen ő lett minden baj okozója, a sátán, pedig csak „üzletember vagyok semmi egyéb. Pénzhez jutottam, mert teljesítettem a nép igényeit. Ha vétettem volna ezáltal a törvények ellen, vevőim ugyanolyan bűnösek, mint én.” Ugyanebben az évben, 1930 októberében bátyját és bizalmasát, a kettes számú közellenség Ralph-ot 3 évre ítélik adócsalásért, miközben a város adóssága elérte a 300 millió dollárt és csődbe megy. Nem tudják fizetni a tanárokat, hivatalnokokat, tűzoltókat, leáll a szemét szállítás. A szervezetbe sikeresen beépült egyik szövetségi ügynöknek egy maffiózó elfecsegte, hogy egy 5 évvel korábbi razzia során a rendőrség birtokába kerültek olyan főkönyvek az 1924-26-os évekről, amikkel börtönbe lehetne küldeni a főnököt, „de túl hülyék ahhoz, hogy észrevegyék ezt.” Graziano ügynök az érintett két könyvelő nevét is megtudta, akiket az F.B.I. elődje talált meg hamarabb. Capone alkohol birodalma elleni támadást Eliott Ness (1903-1954), az államkincstár szesztilalom betartását felügyelő szervezetének chicagói ügynöke vezette. A 11 fős speciális csapatot csak így nevezték: Az érinthetetlenek (The untouchables.) Nessnek különös módszerei voltak. Egy ízben hóekével felszerelt teherautóval rohant bele a szindikátus egyik sörgyárának főbejáratába és elérte, hogy a törvény helyi embere bezárassa az üzemet, ahol több millió dollár értékű sörfőző berendezéseket foglaltak le vagy törtek össze, több ezer liter sört és egyéb alkoholos italt semmisítettek meg. Capone legnagyobb szeszfőzdéje lehúzhatta a rolót, a szervezet sörimportra szorult, hogy elláthassa területét. Azonnal megszakították a rendőrségi kenőpénzek kifizetését, de a razziák folytatódtak, volt nap, hogy 88 ezer liter sört foglaltak le.    
 
 

 
 
A vég

A vád, 22 rendbeli adócsalás 200 ezer dollár értékben, illetve alkoholtilalom megsértése 1922 és 1931 között 5000 elkülönített esetben, 34 év börtönnel fenyegette a gengsztert. Ügyvédei megegyezést kínáltak a főügyésznek, ügyfelük hajlandó bűnösnek vallani magát egy relatív enyhe ítéletért cserébe. A főügyész elfogadta a 2-5 évről szóló javaslatot. Az ok, féltek, hogy az annyira rejtegetett két koronatanú nem éri meg a tárgyalást, mert Capone egyenként 50 ezer dollárt tűzött ki a két könyvelő fejére, tartottak az esküdtszék megvesztegetésétől és megfélemlítésétől, illetve a Legfelsőbb Bíróság előtt volt egy törvényjavaslat, melynek elfogadása erősen korlátozta volna a figyelembe vehető bizonyítékok körét. A vádlott az 1931. június 16.-i első bírósági meghallgatáson vidáman vallotta magát bűnösnek. Öröme addig tartott, amíg Wilkerson bíró közölte, nem tartja magára érvényesnek a főügyésszel kötött megállapodást. A gengszter visszavonta a beismerést. A tárgyalás október 6.-án óriási biztonsági intézkedések mellett kezdődött. Az esküdtszékét főleg mezőgazdasági területeken élő fehérekből állították össze, kilétükre csak a tárgyaláson derült fény és megközelíthetetlenek voltak Capone emberei számára. Az esküdtszék október 17.-én szombat éjjel, kilenc óra vita után mondta ki verdiktjét: bűnös adócsalásban. Egy hét múlva a bíró meghozta ítéletét, 11 évi börtön és 50 ezer dollár pénzbüntetés, plusz 30 ezer dollár a perköltség. „Ez öv alatti ütés” – mondta az áldozat, aki úgy 20-60 emberrel végzett saját kezűleg és további 400 esetben volt megrendelő. A tárgyalásról azonnal börtönbe szállították. 1939-ben hanyatló egészségi állapotára való tekintettel feltételesen szabadult az Alcatrazból. Rövid kórházi ápolás után Palm Island-en (Florida) lévő házába költözik. Idejét jórészt horgászással töltötte.
 
 
Egészségi és elmebeli állapota a szifilisz rombolása következtében rohamosan hanyatlott. 1947-ben halt meg otthonában. Utolsó útjára a chicagói Mount Olivet temetőbe 40 bánatos ember kísérte.

Al, az ószeres
híres volt jó szívéről. A Wabash Avenue-n állt kis üzlete, kirakatában egy zongora, pár szőnyeg, egy biblia. A névjegykártyáján ez állt: "A. Capone. Antiques." Bebörtönzése után a hivatásos gyilkos, Frank Nitti (1943-ban öngyilkos lesz), a könyvelő és ötös számú közellenség, Jake Guzik (1956) és szabadulása után Ralph Capone (1974) vitték tovább az üzletet. Később a vezetés középszerű emberek kezébe került, de ennek ellenére a cég jól működik. Al Capone „bámulatosan rátermett üzletember volt. Bármely üzletágban megállta volna a helyét” nyilatkozta egy adótisztviselő, aki hivatalból foglalkozott a gengszter pénzügyeivel.
 
 

 
 
 
 
Richard "Two-Gun” Hart - egy Capone a törvény másik oldalán.
 
 
A legidősebb fiú James (Vincenzo, 1882 -1952), 16 éves korában csatlakozott egy középnyugatra tartó vándorcirkuszhoz és eltűnik a család szeme elől. Kitűnő mesterlövész lett, az I. Világháborúban hadnagyságig vitte. Leszerelése után New Yorkban felkapaszkodott egy Nebraskaba tartó vonatra. Egy csöpp kis városban, Homerben telepedett le és alapított családot. Nevét kedvenc western film sztárja után Richard James Hartra változtatta. Hogy kihasználhassa céllövő képességét a törvény másik oldalára áll, és kiváló, a szesztilalom felett őrködő ügynök válik belőle. Amikor egy újság leleplezi a családjával semmilyen kapcsolatot nem tartó, azzal mindenfajta közösséget megtagadó Hart valódi nevét, családjával elköltözik és az Indián Ügyek Hivatalának lesz alkoholellenes munkatársa Dél- Dakotában, ahol 1927-ben egy családi vakáció alkalmával Coolidge elnöknek lett testőre, aki persze mit sem tudott arról, hogy a leghírhedtebb gengszter testvére vigyáz rá. 1931-ben tér vissza Nebraskaba régi ügynöki szakmájába. A szesztilalom 1933-as vége után Homerben békebíróvá választják, de abból a pénzből nem lehet megélni, így kénytelen mindenféle munkát elvállalni. Amikor 1940-ben a Villamos Művek azzal fenyegette, hogy kikapcsolja nála az áramot, testvéréhez, Ralph-hoz fordult segítségért. A szívességet 10 év múlva azzal viszonozta, hogy öccse adóügyi perében hamisan esküdött, amivel megmentette őt a börtöntől, mert egy maffiózónak sohasem a villanyszámlával gyűlik meg baja.
 
 
Homer, Nebraska