Sopron, a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének (1944. október elején alakult, szélsőjobboldali képviselőket tömörítő szervezet) értekezletén:

A hadihelyzet további alakulására nézve konkrét választ adni még nem akarok, mert még nem tudok biztosat mondani. De hangsúlyozom, hogy teljes mértékben bízom a német győzelemben, ha pillanatnyilag bármennyire is visszavonulóban vannak. (…) Nem baj, hogy Berlinben és Németországban nem láttam az új fegyvereket. Az bizonyos, hogy az új fegyverek nem csodafegyverek, most is van új fegyver, ez pedig a propaganda.”  >>>

VI. kerület, 12 óra.

Elsőnek Szívós Sándor került lámpavasra, a zsineg azonban elszakadt. Össze kellett csomózni, és Szívóst visszasegíteni a helyére. A második kísérlet sikerült. Ennek az incidensnek az volt az oka, hogy az új intézménynek nem volt kötele. Üzlet vagy raktár nem akadt, amiben ilyet beszerezhettünk volna. A "Hűség Házában", ahová a politikai rendőrség az Eötvös utcából átköltözött, egyes helyiségekben spárgákat találtunk. Különböző minőségűt és hosszúságut. Ezekből fontuk össze az ottani munkatársakkal a hóhér kötelét. Igaz, hóhér sem volt. Sopronkőhidára nem ment ugyan, de nem ismertük a tartózkodási helyét. Ezért az elítéltet székre állítottuk, aztán az egyik őr kirántotta alóla a széket.
Az Oktogonon való végrehajtáshoz Vas Zoltán ragaszkodott. Vonakodásomra azzal válaszolt, hogy nélkülem is végrehajtatja az ítéletet, teherkocsi platójára állítja az elítélteket, a nyakukba tett kötél végét a rakodókkal a villanyoszlopra kötteti, utána kihajtatja a lábuk alól az autót. Úgy véltem, hogy ez a megoldás kompromittálná az első politikai ítéletet, így inkább magamra vállaltam az ítélet végrehajtásának hivatalos irányítását. A szovjet parancsnokság az oktogoni kivégzésbe azért egyezett bele, mert megfelelő politikai demonstrációnak tartotta az önbíráskodás megelőzésére is.
A végrehajtás után a teret megtöltő felszabadult tömeg megéljenezte az újfajta igazságszolgáltatást, azután botokkal, ernyőkkel nekiesett a lámpavason himbálódzó hulláknak, és ütlegelni kezdte azokat. Amikor ez ellen hivatalos minsőégemben tiltakoztam, leverték fejemről a kalapot. kivergődtem a tömegből. A németek a várból felfedezték a tömegcélpontot, és lőni kezdték a teret. Hamarosan csak a két hulla maradt az Oktogonon. >>>

Kertész Róbert

XII. kerület. Pilsudzsky utca. (Ma Stromfeld utca és színészmúzeum.)

Idézetek egy kislány naplójából, apuka kiegészítésével.

Hajnalban a magyar és német katonák kivonultak a házból, és reggel 6 óra után megjelentek az oroszok. Megkönnyebbülve vettük tudomásul, hogy nem lőtték szét a házat, de szorongó szívvel vártuk az orosz megszállást és a velejáró megpróbáltatásokat. Történelmi pillanat volt, amikor az első géppisztolyos orosz katonák beléptek az óvóhelyre. Aggházy ezredes háztömbparancsnok és Lupkovics Brunóné mint tolmács fogadták őket. Az oroszok először csak fegyvert és német katonákat kerestek az óvóhelyen. Hamarosan egy orosz sebesültet is hoztak be, és a mi nyugágyunkra fektették. Szörnyen vérzett a karján, és félős volt, hogy elvérzik majd. A házunk előtt sebesült meg, mielőtt belépett, valami német géppisztoly lyukasztotta végig a karját. Feleségem és mások nagy gonddal ápolták. Azután következett a lakások felnyitása. Én is feltártam lakásomat, ott is csak német katonát kerestek, de nem találtak. A harc odakint még tartott, és a mi lakásunk is gránáttalálatot kapott. Több belövés is érte lakásunkat. A Trombitás utca végén orosz ágyú állt, és folyton lőtte a házunkat, végig a földszinttől az emeletekig. Néhány találat az ablakon bejövet átfúrta a szembenső falat, és a konyhán is keresztülhatolt, majd a szomszéd lakásba ment át. Óriási lyukak tátongtak a falakon. Egyik gránát az ebédlőnkben robbant szét, és okozott súlyos károkat. >>>