Bob Berttel az instagrammon keresztül lettünk ismerősök és nem csak azért gondoltam, hogy jó lenne csinálni vele egy interjút, mert, hogy ő volt a Sonic Youth dobosa a 80-as években (Richard Edson után és Jim Sclavunos előtt), hanem azért is, mert az Bob instagramját elnézve, gyakorlatilag szegről végről mindenkit ismer az űgynevezett r’n’r undergroundban. Nem csak sztárokról és nem csak a Sonic Youthról kérdeztem, a cikkben felhasznált képeket viszont egytől-egyig Bert instagramjáról loptam. Bocs, Bob.

View this post on Instagram

Attention #hoboken 💥 You can now purchase my book at TUNES! Also I will be talking about it and playing some tunes @wfmu this Saturday at 4 on the @toddophonic show 😎🍭 @hozacrecords 😻

A post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on Apr 12, 2019 at 7:16am PDT

I have became acquainted with Bob Bert through Instagram and I didn’t just think it would be cool to interview him because he was playing drums for Sonic Youth in the ’80s (after Richard Edson and before Jim Sclavunos), but also because looking at his insta, I was convinced he knew every single soul in the so-called R’n’R underground. I asked him about a lot more than just stars and SY. I stole all the attached photos off his Instagram account. Sorry, Bob.

View this post on Instagram

Attention #hoboken 💥 You can now purchase my book at TUNES! Also I will be talking about it and playing some tunes @wfmu this Saturday at 4 on the @toddophonic show 😎🍭 @hozacrecords 😻

A post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on Apr 12, 2019 at 7:16am PDT

Május 17-én már másodjára jönnek RNR666 buliba a kedvenc ruszkijaink, a Total Rejects. Ezen az estén fellép velük a szintén orosz hc-punk, a Fake Fun és a szegedi (általam a plakáton teljesen tévesen leszintipankozott) Testrablók. Nekik, a Testrablóknak hála, előbb Szegedre mennek az oroszok, majd hozzánk Budapestre a Gólyába. A Total Rejects frontemeberével Igorral (aki az alábbi fotón vízszintes testhelyzetben látható) pofáztam egy nagyot így pár nappal a buli előtt, olyan dolgokról amik talán titeket is érdekelhetnek napjaink Oroszországáról és a mai orosz rockandrollról.

RNR666: Igor, te Permből származol, amiről kb annyit tudok, hogy kurva messze van: Budapesttől több mint 3200 kilométerre keletre (összehasonlításképpen: Barcelona-Budapest nagyjából 1900 km), de mesélj, mi a helyzet Permben? Van ott nagy punkzenei élet?

Igor: Now not. But in past we did a so called Bad taste crew bookency were we booked a local little garage punk/noise scene – The Powlers, Lo-Fi Woman, Twisted Superheroes, B-Movie Massacre, Killer Nerd etc. I played in most of them on different instruments . This series of parties was called Bad Taste party.

RNR666: Na és úgy általában mi a helyzet Oroszországban? Hova menjen az aki bele akar botlani az orosz undergroundba?

Igor: It were always a big megapolices like Moscow and St Petersbourg most of the scene is concentrated there. But there is also a strong punk scene in Nizhniy Novgorod nowadays. In a province cities scenes are mostly concentrated around 1 energetic person. In the city Kirov it is concentrated around Pavel Myatny ( bands – Superkozly, Operciya Almaznoye Bikini etc), in Nizniy Novgorod around Vanya Chuvash (bands – Pospish Potom, Muzhik etc)

RNR666: Ti a Total Rejects-szel a klasszik 77-es punkot toljátok. Vannak nagy újdonságok oroszországban, bandák, stilusok, amik csak rátok jellemző?

Igor: I don’t think there is something new – special russian style. Even soviet underground bands sounded like their favorite western bands but much more lo-fi. For Total Rejects – we decided to play a straight western garage punk with a big influence a dirty punk 77 bands like Germs and GG Allin and as loud as possible. We want every our show to be an extreme attraction.

RNR666: Oroszországot valahogy úgy képzelem, hogy nálatok valaki valakivel valamiért mindig verekszik. Vannak nagy harcok a szcénák között?

Igor: It was in 1990s when young guys fought on the streets. For examples punks against rappers – it was super funny. Now not. Everything is peaceful in music and people are openminded.

RNR666: Most a Fake Funnal jöttök, de legutóbb, 2018 nyarán Leo Fishhead cimborátok (szentpétervári trash-blues onemanband) volt itt veletek és lépett fell a Total Rejects előtt az Aurórában. Mi van Leoval? Vége a barátságnak? Befejezte a rockandroll ipart?

Igor: No, he has some shows in Spain soon. He has no problems with concerts and tours. When we played first time with Fake Fun last autmn we drunk a lot after and decided to plan a split tour for spring, so it was planned even before our winter balkan tour with Leo Fishhead. Unfortunatly there is no 10th place in a van((( He really wanted to join … but may be next time in Budapest!

RNR666: Mi most az interneten pofázunk, viszont elég aggasztó híreket hallani arról, hogy az oroszok hamarosan lekapcsolódnak a netről és lesz egy saját, különbejáratú hálózatotok. Ti mit tudtok erről? Para van? Hogy fogtok facebookozni, bandcampezni, instagrammozni? – és még sorolhatnám…

Igor: Don’t worry there will be no shit like that. It was one of the deputies who offered some sort of that but everybody laughed at him, everything is a western spy propoganda hahahah! you know our stupid prime minister is instagram and twitter addicted. the real thing is one deputy offered to close facebook in Russia and thats all but it was not supported by the government. Never heard about closing worldwide internet.  I also don’t believe that in germany every second guy is a gay as it is said here)))) I prefer to filter political news from the both sides!

“Ha nekem ilyen vénáim volnának, kirúghatnék a hámból!” – mondja Burroughs zavarbaejtően őszinte, öreg Matróza, amikor megérint egy fiatal könyökhajlatot. Ti meg vén faszok, ültök otthon, rátok omlanak a megsárgult falak és véget nem érően siránkoztok, hogy bezzeg tíz, meg húsz, meg százötvenmillió évvel ezelőtt mennyivel élettel telibbek voltak a vénák. Persze, tévedtek, mint mindig, amikor elveszítitek a kapcsolatot a valósággal és azt képzelitek, hogy az aranykor rég véget ért. Segítek emlékezni: az aranykor addig tart, amíg el nem hitetitek magatokkal, hogy rég túl vagytok rajta. Ezért aranykorra vonatkozó kérdést, ha jól emlékszem, fel sem tettem az EXILES Kolbenheyer Erikjének. Beszélgetésünk, a siránkozóknak talán nem is lesz könnyen dekódolható. Pedig kevés izgalmasabb dolog történik mostanában a föld alatt annál, mint amit EXILESék csinálnak, kábé minden második héten: 224, ooo & MA’AM, Alley Catss, Fausto Mercier, Juhász Tamás (vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok), obwigszyh és normál tamás részvételével az orrvitorlák alatt. Gyakran tűnik fel ezen a csodálatosan új fedélzeten a FOR., a zavarbaejtően őszinte, öreg matróz TELEϟPORT, Mike Nylons és maga a nagy TH Anatol is. Az EXILES zászlókat Császár Adrienn, Csocsán Laura, Csernovszky Júlia és Pál Tamás szövik, én pedig most 666 csomó sebességgel megpróbálok behajózni Erikkel a legkortársabb elektronika vad vizeire, ahol Erik szerint olyan nevekről is hallani fogunk hamarosan, mint erdži, KURO, Scolaari, Desdemona Dæne – de ne ússzunk ennyire előre.

Jól sejtem, hogy az EXILES a legfrissebb rügy a magyar elektronikus zene lángoló csipkeborán, vagy van szervezőcsapat/kiadó aki már utánatok jött létre?

 Számtalan művészeti / dj csapat bimbódzik épp (Rave-olution, Raveu, Pursuit of Acid, Műhely, Persephoné, Eclipse Totale) de saját tartalomgyártásban a Left 2 Die Rex a legzsengébb.

 2016-ban volt először ezzel a névvel egy kapszula event, egy tisztelgés az alapvető nevek előtt. Utána 2017-ben politológia szakon, előadások alatt egy évig nyomkodtam a Soundcloudot, ki is basztak. Ellenben lett sok név, egyik vezetett a másikhoz. ’17 Szeptemberében jött ki az első válogatás, akkor még csak a Prellt és Jankyt ismertem személyesen. Organikusan alakultak a dolgok, az egészet a zenei közösség iránti sóvárgásom fűtötte, aztán kopogtattak a tehetséges humánok. 224-t még a szombathelyi breakcore / dnb-s időkből ismertem (sic), becsatlakozott a Csernovszky-Makay flotta és Juhász Tomi, Fausto Pécsről, azóta megalakultunk, mondhatni családi a viszony. Az évben turnéztunk, játszottunk vidéken (Győr, Esztergom, Pécs), külföldön (Pozsony, Berlin), hívták még a zenészeinket Varsó, Ljubljana és Párizs brigádjai is. Továbbá kaptunk egy kedves levelet Japánból, ami, azóta is rendkívüli motiváció a működésben.

Se a teknós, de még a technós haverjaim se szívesen válaszolnak olyan nagy (hülye) teoretikus kérdéseimre, hogy például mit takar a rejtélyes 23-as szám, hogy mi a kitapintható különbség a techno és a tekno között, vagy, mondjuk arra, hogy milyen hatások mentén jutott el az experimentális elektronika a mai formájához. Ez utóbbi kérdés boncolgatásában én kb. odáig jutottam, hogy minden ami freakebb mint a Stoogesból lett punk és másképp arcba baszós, mint az MC5-ből lett metál, az mind-mind a Velvet Underground kabátjából bújt elő az idők kezdetén – így végső soron az is amivel ti, elektronikus fejek foglalkoztok. Hagyjuk persze a múltszázadot, de abban viszont segíthetnél, hogy az elmúlt 19 évben mik voltak azok a mérföldkövei a zenének, amik nélkül az EXILES sem lenne az ami?

 A google szerint a 23 a numerológiában a szabadság száma. Szerintem a fő distinkció a techno és a tekno közt (vagyis ahogy, én képzelem), hogy a techno a család, a tekno a törzs, műfajilag. Techno a nagyobb halmaz. Zeneileg a tekno még mindig képes lázadást kommunikálni, a tekno az idősödő anarchista barátaid, a techno az övtáskás fashion gyermekek. Egyik sem létezhetne a másik nélkül. Fontos lehet még a térbeliség a teknoban, nincs színpad, nincs kiemelt 1000 eurós booking, nincs jópofa vacsora, viszont vannak nemzetközi barátok, akik nálad alszanak, és szónikus fegyverekkel igyekeztek elpusztítani a fennálló rendet. Az első trauma nekem a LaKing – Liveless (2001), az eszmélés, hogy rendes gépzenéért nem kell messzire menni, megalapozta azt a geospecifikus hozzáállást, hogy hazai artistokat szeretnénk bemutatni. Tigricsről a FREEE magazinban olvastam először kamaszként, Fine Cut Bodies-t egy random fesztiválon volt szerencsém lehallgatni, Anorganik pedig személyesen is sokat hozzátett az ízlésemhez egy berlini nyár során. Továbbá volt az Animának egy remixalbuma (Upload Download), kiadók terén pedig az UGAR és a Chi voltak az előképek. DJ-k közül LIA és Vida (rip). Tapasztalatok és hatások terén annyit, hogy funkcionális tánczenével el lehet jutni a falig, szerintem a tánctéri unalom az, ahol felüti fejét a tagadás szelleme. Bár ki-hogy, aki épp az elektroakusztikus dolgokból érkezik, annak pedig épp a dinamika lehet az érdekesség. Szerintem, aki kísérleti tánczenét akar csinálni, annak szerencsés tisztában lenni a négynegyed alapjaival. Mi próbáljuk klubzenét és a hardcoret is dekódolni, átragadni ütemeket, urbánus hangokat, deformálni vagy újraértelmezni őket, ha kell gyermekien játszani velük. Valahol a műfaj is csak ruházat.

Másik fárasztó kérdésem szokott lenni amit Makstól, Gördönön át Prellig senki sem szokott szeretni megválaszolni, hogy jól megkülönböztethető-e egy 1998-ban és mondjuk egy 2018-ban rögzített techno? Te milyen attribútumok mentén teszel különbséget régebbi és újabb technók között, vagy úgy is kérdezhetném, hogy lefagyna-e egy 90-es évek beli parti közönsége egy időgéppel visszarepített 10-es éveben készült trekk hallatán?

 Talán egységesebb masszaszerűbb lehetett akkor a techno, ma inkább hisztérikusan metálos, dalszerű, individualista sound lett, vagy épp jellegtelen konzervzene, már kevésbé a kontinuitáson, inkább az előadásmódon van a hangsúly. Továbbá, akiknek van tapasztalatuk abból az időszakból, mind azt vallják, hogy nem volt ilyen műfaji elkülönülés, sokkal jellemzőbb volt az eklektika. Nem biztos, hogy észrevennék az időgépet lévén, hogy az aktuális zenék többsége szándékosan úgy szól, mint akkor (lol).

Követitek, követnetek kell, hogy mi történik experimentál/techno vonalon kelet-európában, vagy bőven releváns a legszélesebb sodorral tisztában lenni? Ugye nem? Tartjátok a kapcsolatot a szlovák, a szlovén, ne adj isten a mongol, vagy a venezuela exiles-szerű képződményekkel is?

 Nálunk a crew alakítja az identitást hónapról hónapra, de persze követek több brigádot, főleg Pozsonnyal vagyunk testvéri szinten, ottani kiadók közül az Urbsounds van közel, eventek terén a Fuga klubban van mindig releváns műsor. Tényleg csodálatos a Bratislava szcéna, kicsi, ugyanakkor működőképes az infrastruktúrájuk (önkormányzati támogatás kísérleti zenére…). Továbbá a ljubljanai MODEM-el közeledünk, állandó kontakt még a chicagói Radio Benska, illetve a lengyel Oramics-szal ápolunk diplomáciai viszonyt.

2000-ben talán csak remény szinten volt meg pár emberben, hogy néhány év alatt ki fog pukkanni a dnb lufi, mint ahogy kb. 2010-ben jött majd ment a dubstep – szóval, ahogy én látom: sebesen fluktuál az elektronikum. Te, mint, aki hivatalból is rajtatartod a füled az új hangokon, mit gondolsz, 2029-ben mi lesz az amire, mint kifulladt trendre fogunk csak visszanézni? És ami igazán érdekelne: szerinted mi fog történni a következő tíz évben elektronikus szintéren?

 Szerintem ez úgy működhet, hogy a vezető telekommunikációs vagy energiaital-gyártó cég, vezető zenei leányvállalatainak vezető bloggerei hónapról hónapra kijelölik a nyugat számára még feltáratlan EGZOTIKUMOT. Félreértés ne essék fel is keresik a local herokat, onnantól egy bolygónyi copycat másolja az aktuális soundot, majd így heréli ki, dobja el és hagyja magára a lokalokat a hype. (Tibilisi, Kiev etc.). Ennek megfelelően afrikai tribal trap-gabber fúziók várhatók és egy breakbeat-bigbeat reneszánsz is adná magát amúgy. A közeljövőben szerintem a kevésbé nyers és ipari hangok (az EBM is eltűnik – újra) kerülnek előtérbe, acid jazzes, funkos, színes, komplex technókban reménykedem.

2018. december 22-én jött ki a legutóbbi EXILES cucc, előtte egy nappal pedig lezajlott a Céges Karácsony x EXILES x T+U buli (ami fasza volt de a fenti színpadon kurva halk, boccs). Tudható már, hogy mik jönnek ezután?

 Mehh, akadtak más problémák is azzal az eventtel, szociológia kísérletnek indult, ennek megfelelően viseltetett, mosom kezeimet. Kiderült, hogy nem áll jól nekünk a trash, na. Voltak, akik élvezték… Igen, december 22 volt MA’AM szóló albuma, mire ezt olvasod már megjelent normál tamás és obwigszyh split anyaga. Január 25-én csinálunk egy showcase-t a Dürerben a tokiói Kyokát szupportálandó, február 1 pedig kollaboráció az imádott antitézisünkkel, a PÉNZ crew-val, a Food Not Bombs javára.

Ha 2019-ben csinálnánk egy közös EXILES-RNR666 bulit, ahova mi mondjuk elhívnánk egy magyar és egy külföldi, általunk legelektronikusabb punknak itélt fellépőt, akkor erre a bulira az EXILES kit delegálna magyar és külföldi legpunkabb elektronikusként, akiket mondjuk még ki is tudnánk fizetni?

 Hazaiként a n o a h s t a s (interjúnk ITT). A külföldi egyértelmű, hogy Anklepants.

 

(a cikkben felhasznált fotók: Berlin, 2018.11.31. Urban Spree)

Mielőtt elmesélnénk, hogyan kerül egy magyarországon élő és alkotó képregényrajzoló szó szerint egy lapra a BEASTIE BOYS-szal, hogyan dolgoztak együtt és egyáltalán: milyen Bisztiéknek képregénytrajzolni – amely melóért valószínüleg a komplett magyar grafikustársadalom a fél kezét odadná – tisztázzuk: az RNR666 teljes legénysége egyemberként imádja a BB-t (címerünkbe, oldalunk fő dizájnelemébe, a nagy RNR666 fejfelhőbe is ott van a Nagy Ad-Rock, Gibby alatt és Buda Lili fölött)! Szóval a BESASTIE BOYS-t nem imádni nem lehet, sőt, imádni őket egyenesen kézenfekvő. Na, nem azért mert punk-hc-ból lettek a világ egyik leghíresebb hiphop triója, hanem azért a kreativitásért, ahogy a zenéhez, mint anyaghoz és annak hordozóihoz és kísérőihez nyúltak, kezdve a zseniális klipjeiktől, egészen a lemezeik külső-belső borítójáig amikről süt az az akarat, hogy forgasd, olvasd, nézegesd újra és újra, vagyis részletesen fedezd fel rajta és benne a három zseni, Michael “Mike D” Diamond, Adam “MCA” Yauch (nyugodjék békében) és Adam “King Ad-Rock” Horovitz világát. Nagyjából számítani lehetett rá, hogy hasonló igénnyel fog elkészülni a Beastie Boys Book, amiről már hallani lehetett egy ideje, hogy jön és ebben aztán minden benne lesz a BB-ról, sőtsőtsőt! Nos, az egyik ilyen “sőt” a sok közül egy képregény lett, amit egy magyar képregényrajzoló Tondora Judit (akiről bővebben és még bővebben ITT és ITT informálódhattok) készített el, mi pedig feltettünk pár hülye kérdést Juditnak a meló kapcsán, ő pedig válaszolt.

RNR: Mit lehet tudni Beastie Boys Book-ról amihez rajzoltál?

TJ: Ez a könyv egy biográfia. Mike és Adam írta, tele van fotókkal, grafikákkal, dalszövegekkel, mellette receptkönyv, infógrafikák és képregény, gyakorlatilag egy teljes könyvtár van benne. Ez a könyv egy nagy, vastag katalógus a karrierjükről és arról, hogy ők maguk milyenek. Közben meg egyáltalán nem egy tipikus biográfia. Nagyon karakteres, ilyet tényleg csak ők tudtak kitalálni. Amikor megkaptam a könyvet, vagy egy fél napot eltöltöttem azzal, hogy csak átlapozzam, mert mindig meg kellett állnom valami őrültségen, vagy épp elképesztően vicces, tanulságos anekdotán. Adam és Mike is remekül ír és van is nekik miről.

RNR: Pontosan mit kértek, mit rajzolj nekik?

TJ: Adam írt egy rövid comicot (a leendő képregény írott tartalmi vázlata – a szerk.) egy miniturnéról, ami még anno a karrierük elején történt. Akkor még egyáltalán nem ismerte senki őket, tornatermekben, bárokban léptek fel, kizárólag fekete közönség előtt. A legütősebb poén, amire ki kellett élezni az egész történetet és a képi világot az volt, hogy a kutyát se érdekelték. Ezt először nem is igen értettem, hogy mégis miféle turné volt ez, aztán Adam elmesélte nagyjából, hogyan indultak, milyen volt az élet akkoriban, mennyire lepukkant, olcsó motelekben laktak, milyen részmunkaidős állásokban dolgoztak, stb. Nyilván képbe kellett kerülnöm, hiszen ez valamikor a ’80-as évek elején volt, akkor amikor én meg még a világon sem voltam. Ezt a sztorit rajoztam meg a könyvhöz, (a 198-210. oldalakon található), ez a leghosszabb egybefüggő grafikai, képi anyag a könyvben. Mivel annyira abszurd volt az egész esemény, ezért a képregény nagyon jól illett hozzá.

RNR: Magukkal a bandatagokkal is kellett kommunikalnod. Ez hogy nézett ki? Melyikükkel beszéltel? Jó fejek voltak?

TJ: A képregény egy nagyon munka és időigényes műfaj és anélkül nem lehet jó munkát végezni, hogy ne kommunikálj állandóan az alkotótársaiddal. Az író mindig a kulcsszereplő ebben a műfajban, ez esetben Adam, hiszen ő ‘látja’ fejben, hogy miként is kellene kinéznie a végeredménynek. Rengeteg munkánk volt ezekkel az oldalakkal. Valamikor 2017 elején kerestek meg egy ismerős szerkesztőn keresztül, hogy lenne ez a feladat és látták a Wonder Woman képregényt, amit rajzoltam, és nekik pont ilyen kellene. Elérhetőséget cseréltünk és utána pár hét alatt összeszedték nekem a képi anyagot. Mindent ők válogattak össze, hiszen ők tudták, hogy minek hogyan kellene kinéznie, illetve ők maguk hogy néztek ki akkor. Például Dr. Dre, aki akkoriban a DJ volt mellettük, többször át kellett rajzolnom, mert sokkal testesebb volt azokban az időkben és alig volt fotó róla, vagy Shy D-ről, akivel turnéztak, szintén kevés fotó volt és szintén a testesebb vonalon mozgott akkor. Volt olyan, hogy a portré adott panelen annyira nem lett jó, így azt át kellett rajzolni, vagy a pózt nem kedvelték, illetve volt mindegyiküknek signature póza és grimasza, azt is beleraktuk. A problémát az jelentette, hogy magyar gyerekként nekem gőzöm se volt arról, mi ment az államokban a 80-as, 90-es években rap vonalon, így nyilván az atmoszférát, a vizuális hatásokat alaposan át kellett tárgyalni, ahhoz is sok segítséget kaptam Adamtől. Végig ő irányította a munkát, nagyon kedves, vicces fickó. Türelmesen elmutogatta képeken ki kicsoda, miként nézett ki, mi volt a szerepe az ő karrierjükben. Majdnem mindenkihez volt egy kis megjegyzése vagy vicces története. Egyszerűen képtelen poénkodás nélkül kommunikálni Adammel! Szóval nem volt nehéz a dolgom egyáltalán ilyen háttérmunkával. Mivel ez Adam írása volt ezért főleg ő szólt bele a dolgokba, Mike-tól referenciaanyagokat és mély egyetértést kaptunk általában 🙂 Tényleg szórakoztató projekt volt, talán a legsimábban ment az összes munkám közül, amit valaha csináltam. De profikkal könnyű dolgozni és ők azok. Tudták, mit akarnak.

Ismered azt az érzést amikor meglátsz valakit és úgy vagy vele, hogy habár tudod, hogy most látod először a fejet, de az érzés olyan, mintha már ismernéd ezer éve? A mély 80-as években a nyíregyi 12-es általános udvarán rohangált a bandánkkal egy tejfelszőke srác, akit azóta se láttam. Aztán téren és időn átugorva szembe jött a gyerek, csak már meghínárosodott hajjal és csöppet bevénülve és mint kiderült hamar, egy szűken értelmezett bajtársi körben vagyunk újra, de már nem a 12-es iskola udvarán rohangálunk, hanem a pesti utcákon. Apropó lehet a legutóbbi UH Fesztes zajongása (a fenti fotót is onnan loptam), vagy az, hogy épp sorban jönnek ki cuccai köztük egy saját önálló anyag is hamarosan. Párizsban, egy magyar billentyűzet nélküli pillanatában értem utol Juhász Tomit, akit egyre izgalmasabb zenei környezetben találom egy ideje. Úgy voltam vele, hogyha felteszek neki pár kérdést az élet dolgairól, akkor biztosan fog tudni válaszolni érdemben. Igyátok hát a szavait, hozzá pedig kapcsoljátok be a zenéjét.

▼ Az UH-s liveod, azokon az instapillanatokon keresztül amiket láttam, legnagyobb örömömre, egyfajta seapunknak hallatszódott. Kérlek ments meg, hogy van egyáltalán olyan, hogy a seapunk műfaj és nyugtass meg, hogy azért ennyire nem egyszerű skatulyába rakni azt amit az UH-n előadtál.

▲ A James Ferraro nem tudom belefer-e a seapunkba, de az o trafos fellepese mindenkepp inspiralo volt. A seapunkra mondjak, hogy a hangzasok es hangmintak a 90-es evekhez kothetoek ami az uj szettemrol meg a nagyon hamarosan megjeleno albumomrol is elmondhato, reszben a legbensosegesebb kisgyerekkori emlekeimet dolgoztam fel benne, ami ugyancsak a 90-es evekben volt szoval nem full hulyeseg amit mondasz de nem is mondanam tudatosnak. Leginkabb ugy allok a zeneleshez, hogy olyat csinalok amit eppen en is szivesen hallgatnek (gondolom a legtobben ezzel igy vagyunk) aztan hogy ebbol mi lesz az idovel kiderul. Akik zeneileg leginkabb inspiralnak az a Kyoka, Stanislav Tolkachev, DJRUM, DJ Nigga Fox, a 80-as evek szovjet szintetizator zenei, a Muzsikas, a Mount Lebanon Choir liturgikus zenei, post-disco/proto house dolgok felgyorsitva meg akiket eloben legtobbet hallgatok persze, PENZ meg EXILES crew akik nelkul else kezdtem volna ezt a projektet. Mostanaban amit nem tudok megunni az a Sebenza az LV and Okmalumkoolkattol, meg az uj Aphex Twint is sokat hallgatom. A hangszerek meg hangmintak amiket hasznalok is nagyon inspiraloak, szoval ebbol a katyvaszbol all ossze az egesz valahogy, amit az album koncepcioja tart ossze leginkabb.

▼ Ne rohanjunk el a tény mellett, hogy felléptél az UH-n, gecc! Kit mondanál már most Puskáréknak, hogy mindenképp próbálják meg elhozni 2019-re?

▲ Az igazan faj a szivemnek, hogy Karen Gwyer iden elmaradt szoval o igazan bepotolhatna. Amugy epp azt szeretem az UH-ban, hogy az eloadok 80%at nem ismerem aztan altalaban kellemes meglepetesek ernek, ez tudom hogy leginkabb penz kerdese de orulnek ha tobb Europan kivuli eloado jonne, lehet az kirgiz techno, experimental wayang eloadas vagy szomaliai hip-hop. Nem azert, hogy ezeket mint egzotikum bemutassak az orientalizmus irant fogekony embereknek, hanem hogy mindenkinek a fulet kicsit kilokjek a komfort zonajabol ami reszben – ahogy latom – amugy is resze a fesztival filozofiajanak.

▼ Jegor Letov bulin baszattad, most épp Párizsból írod soraid, de a hangok azt mondják, hogy hiper arab nyelv világ kultúra (?) expert is vagy. Az Északi-Szentinel-szigeten mi a helyzet?

▲ a Szentinel Szigeteken jo orszemek vannak ugy tudom. Az egyetemeken arab nyelvet, a Kozel-Kelet es az iszlam kulturajat/tortenelmet tanultam, eltem is arrafele. A zenet ott is probaltam bevonni valahogy, a legkorabbi ismert (9/10. szazadi) arab nyelvu muszlim vallasos – reszben szufi – szovegekkel foglalkozok, amik a zene temajat dolgozzak fel. Tulajdonkeppen az erdekelt, hogy miert ekkora tabu a vallasos zene – meg ugy altalaban a zene – bizonyos muszlim korokben es a 9/10. szazadi Bagdadhoz jutottam el. Most ulok rajta egy evet, a CEU intenziv volt es kicsit sok volt a jobol aztan valszeg keresek valami jo PhD helyet, mellette meg nyomom tovabb a zenelest ahogy tudom, mi mast csinalnek (?) Varom, hogy veget erjen a kapitalizmus es a klimavaltozas miatt legalabb par szaz evre mad max feudalizmus legyen. Bagdadnak is volt par jo eve aztan ami maradt a kulturabol a mongolok a folyoba hajigaltak 1258-ban. Remelem az iCloudot meg tarsait nehezebb lesz elpusztitani es a jovo regeszei kiasnak valami ertelmezhetot a nagy vilageges elotti adathalmazbol.

▼ Kérlek mondd el, hogy mi jelenik, vagy jelent már meg most bármelyik órában?

▲ Szeptember elejen az EXILES-nal kijott egy valogatas amin en is rajta vagyok, szerintem eros lett es mindenki szep szamokat kuldott ra.

A teljesen sajat albumom nagyon mostanaban fog kijonni, az artworkon dolgozunk es a vegso mastereket varom eppen. Ha meglesz elkuldom vagy valami.

▼ Van olyan három kelet-európai akinek még kurvára megjelenhetne mostanában albuma?

▲ Kifejezetten neveket nem akarok mondani, remelem mindenki, aki csak maganak irogat szamokat a fioknak mint Berzsenyi az elojon idovel, plusz ahogy egyre tobb aranylag olcso hangszer/kontroller jelenik meg remelem egyre tobben latnak zeneleshez mert mar nem kell elkolteni 250.000 forintot hogy egy blip blop hangot ki tudj adni. Az ilyen verfrissitesek minden muveszeti agra jo hatassal tudnak lenni.

▼ Jók ezek a “állíts toplistákat a kedvemért” kérdések?

▲ Toplistakkal nemtom hogy allok, az hogy eppen milyen zenek erdekelnek leirtam az elobb, amugy a Szindbadot, a Simon Magust, az Oldas es Kotest, egy regebbi Makk Karoly filmet, Ken Burns vagy Sara Sandor dokumentumfilmjeit barmikor ujra tudom nezni. Most amugy a Sztrugackij testverektol a karhozott varost meg a Fust Milantol a felesegem tortenetet olvasom es Szent Agoston vallomasai voltak ram nagy hatassal. A tudomany teruletemrol is van ezer jo dolog ami fasza es folyamatban van a feldolgozasuk de tavasszal akkora dozisban vettem oket magamba a szakdolgozatom miatt hogy most pihennek a digitalis olvasomon amig ujra ra nem erzek az izukre. Amugy a Kalman Laszlo/Nadasdi Adam szoszatyar musora is kurvajo, en foleg fozeshez szeretem hallgatni oket. Ez lista? nemtom. Egy katyvasz arrol, hogy eppen mi foglalkoztat (legalabbis amit hajlando vagyok megosztani) aztan ha egy ev mulva kerdezned lehet 60%ban mast mondanek, szoval ez igy egyutt egy pillanatkep mondjuk.

▼ Iparági pletykák szerint Prell Petivel találkozgattál mostanság. Készültök valami baszatásra?

▲ Lesz Berlinben egy reszben kozos bulink november vegen amit leginkabb az Easterndazenek lehet megkoszonni. Valaki massal az istallobol keszulunk kozos zenei projektre, de arrol tobbet meg nem akarok elarulni.

▼ Mindenki arról beszél, hogy szerinte mi hiányzik ebből az országból, ebből a városból, a ma estéből. Neked mi az ami nem hiányzik ezekből?

▲ Most Parizsbol nezve ami nem hianyzik az a mukodo belepteto kapu rendszer a metroban es a fejuket a seggukben hordozo zene kozeli emberek, de lehet csak velem van a baj. Ami meg nem hianyzik, hogy azt a par helyet, ahol tudunk jatszani es ahova szivesen eljarunk folyamatosan basztassa valami Fideszes onkormanyzat. Annak orulok meg, hogy sok nyugat europai varossal szemben Budapestet meg nem lepte el annyi turista azert, a budai keruletek meg a 8, a 13 meg a 4 es Zuglo megmaradt nekunk es ezzel most ki is tudok egyezni. Amugy nagyon szeretem Pestet, csak sok a videki, a turista meg a pesti. Mindenki koltozzon Berlinbe meg Baden-Badenbe en meg elleszek Pesthidegkuton vagy valami.

Ismeritek Barta Bence haveromat? Tudjátok az a nyurga, szikár, loboncoshajú képzőművész, zenész, zenekiadó, zenebuzi, művészetmanager (ezdeszarul hangzik, bocs, de hát így hívják azt, aki galériát csinál, nem?), a leköszönő 2010-es évek egyik hivatásos és tisztességes pesti partyanimálja, valamint annak a Lili Aggnak a pasija, aki egyszer egy szintén RNR666-os interjúban, valami csodálatosan elegáns geci humorral (joggal) döngölte bele a kérdezőt a földbe, amikor “Bence csajaként” lett aposztrofálva. Szóval, ez a beszélgetés már megszülethetett volna kb 8-10 éve, így amikor ténylegesen nekiláttunk, még nem tudtam, hogy lesz-e bármi aktualitása a készülő interjúnak, aztán lett: feloszlott ugyanis Bence legutóbbi bandája a Not Enough Violence. Ettől függetlenül átpofáztuk művészet, művészetelmélet, zene és bona fejetetejéreállását vele:

– Én téged RNR666 bulikból ismerlek, ott vagy velünk-köztünk az ősidőktől fogva! Melyik volt a kedvenc RNR666 bulid, kedvenc RNR666 buli színpadán látott külföldi zenekarod és ha megkérdeznénk téged, hogy kiket hívjunk meg külföldről a jövőben, akkor kit ajánlanál?

– Pont nemrég az USé kibaszott nagy volt. De egy konkrét zenekart nem tudnék kiválasztani, annyi volt. Emlékezetes buliból is volt pár, például amikor  a Summer Schatzies alkalmi csörgőseként rázogattam teljesen fogalmatlanul, még véletlen sem ritmusra, utólag is bocs srácok! Uána egyébként hatalmas volt a J.C. Satán. Ja, meg életem első RNR666 bulija, ahol a Strange Hands és a Regal játszott, és egy idő után teljes őrületbe csapott át az egész, én meg a Trafik szellőzőcsövén lógva találtam magam, amire hivatkozva a hangosítómindenes le is fújta az egészet. Akiket mindenképp ajánlanék, az a francia Animal En Acier, lány-fiú duó, dobbal, zajokkal, szintivel, torzított mikrofonnal, zörgő, csattogó, csilingelő csekmetekkel. Marseilleben láttuk őket Lilivel és teljesen letaglózott. Itt egy videó pont arról a koncertről (türelmetleneknek szólok: 6 perc körül indul az őrület). Utána dumálgattunk is velük, hogy tökjó lenne, ha egyszer hozzánk is elnéznének, de aztán a mailünkre már nem válaszoltak, nektek hátha. De az örökké kínzó kérdés az, hogy miért nem volt még Lightning Bolt Pesten??!

– A n o a h s t a s és a Not Enough Violence mellett még a Szentcsalád egyik régi, nagyzenekarrá alakult formájában is basszusoztal egy félórát, de érdekelne, hogy ezeken kívül milyen formációkban, milyen posztokon fordultál meg az évek alatt?

– Hát ezeken kívül nem nagyon volt semmi, vagyis volt többféle zajpunk kezdemény, de nem nagyon sikerült másokkal zöldágra vergődni. Részben ezért is csináltam meg a  n o a h s t a s -t egyedül. Még raktam is bele hangmintát korábbi próbákból, bár azért az elég messze került a zajpunktól. Inkább csak zaj. A Not Enough Violence már duó, de az meg pont most oszlott fel. Ja, meg az egyszeri és megismételhetetlen, tökéletes nevű Haynau SS.

– Ez a két általam az imént idézett cucc az ugye erősen elektronikus alapu, de nekem te mindig is “gitárfej” voltál, szóval, akkor a benyomásaim rosszak, vagy egyszerűen ezisazis? Esetleg, ilyen az egész  bartabenceség nagy egybefüggő flowja?

– Mindig érdekelt az elektronikus zene is, már gimisként is próbáltam számítógéppel zenéket eszkábálni, azt hagyjuk, hogy milyen eredménnyel… Recsegő gitár, kalapáló dob, húsbavágóan pulzáló szinti és idegtépően zúgó elromlott hűtő is képes megfogni, erős hatásokat kiváltani. Ezek valójában csak eszközök, sokkal jobban érdekel, hogy egy zene (vagy igazából bármi) mit fejez ki, minthogy pontosan mivel készül. Azt hiszem, hogy azokat a zenéket amikért rajongani tudok, sokkal erősebben kötik egymáshoz az attitűdbeli hasonlóságok, mint a közös hangszer és stíluselem használat. Én is bármit felhasználok, ami a kezembe kerül. A  n o a h s t a s  anyagokon elég sok basszusgitár is van, csak alaposan széttorzítva, modulálva.

– Hozzáértőktől tudom, hogy a Not Enough Violence zenéje és a képzőművészeted is a dekonstrukció csodás gesztusára tekint, mint teremtő elvre. A nem hozzáértő persze erre mondhatja, hogy hogyan alkotható bármi rombolásból, az pedig, aki csak egy kicsit ért hozzá, azt mondhatja, hogy minden leképezés, ha úgy tetszik, minden szintézis, a valóság egyfajta tudatos és irányitott megvaltoztatasa, ha úgy tetszik (le)rombolása. Hol az igazság?

– Az, hogy rombolásból ne lehetne alkotni baromság. A fuzzpedál (de bármilyen más torzító  is) konkrétan roncsolja a tiszta hangot, de egy szobrász is pusztítja a kő vagy fa tömböt, amiből végül kifaragja a kifaragandót. A szubjektív felfogásomban egymásra rakódó rétegekből áll a valóság, és a dekonstrukcióval, egyes rétegek eltávolításával lehet kiemelni vagy legalábbis sejtetni a mélyebben húzódó, kevésbé egyértelmű, de zsigeri elemeket. Ebben a felfogásban az elvétel is hozzáadás, például egy sima felületű festett falemez roncsolásával valójában érdes, szabdalt felületeket adok hozzá, további kifejező eszközökkel gazdagítom a műalkotást, ha úgy tetszik. A dekonstrukciót pedig mindig rekonstrukció követi, a lehántott, kiemelt, roncsolt elemek új szervezőelvek mentén történő összeállítása.

– Számtalanszor pakoltunk együtt zenét, különböző táncmulatságokon és amikor a te szetted jött én mindig tudtam, hogy telebaszott, vastag nagy fuzzokkal körített punk ordítások fognak következni, a gépemen maradt mappáidat amúgy mai napig hallgatom esős napokon. Na de érdekelne, hogy szerinted fut még ez a fuzz-szekér, vagy ma már csak romantikus retrózás ez az egész fuzz-dili? Zeneértő és ismerő arc vagy, ezért meg merem kérdezni tőled: ki lesz a 20-as évek elején az, aki a 10-es évek elején volt Ty Segall, vagy épp Jay Reatard?

– Kezdjük ott, hogy Reatardhoz képest Ty Segall egy unalmas nyugger, de amúgy fogalmam sincs, hogy lesz-e mégegyszer ennyire hiperaktív és tehetséges ember ebben a műfajban. Bízzunk benne. Amúgy van továbbra is sok fasza zenekar, akik nem szégyellik össze-vissza torzítani a gitárjaikat, lesznek is mindig, csak legyen, aki feltúrja őket, dehát ezt pont nektek nem kell mondani. De az a nosztalgiavonat, amit ma a legtöbben fuzz alatt értenek egyre inkább hidegen hagy.

– Van még olyan, hogy CYST Records? Készültök kijönni valamivel, vagy az EXILES felfalta a fiatal kisérletielektronika szcénáját? 🙂

Ha emlékszel azokra az időkre amikor erre a nyíregyházi falra az volt felfújva, hogy ELVONTAK, az alábbi trafik előtt pedig te is cigiztél, ahol mint ahogy látszik, hogy még 2012-ben is ácsorog pár furcsahajú, hülyekabátos:

…akkor biztosan ismerős lesz Eunoctin által a napokban a felpakolt NYOLC RÉSZES GYÜJTEMÉNY eredeti felvételeinek némelyike. Mondjuk, ha egy tornatermi, vagy ebédlői koncerten se voltál, ha fogalmad sincs, hogy milyen volt a kizárólag a koliszobákban éjszaka, a hangosbemondó hanszóróiból sugárzott kalózrádió, akkor se csüggedj, mert most meghallgathatod hogyan hangzott a 90-es években a nyíregyi művészetis lofi-bedroom-trash-blues-punk-grunge  amit akkoriban még kurvára nem így neveztek, hanem már nem emlékszemhogy.