RNR666: Hi Oliver! You wouldn’t believe how happy Budapest is, now that you finally visit us THIS FRIDAY! What are your plans? Should we expect a decent DJ show, or a helmeted full live set?
THE HORRORIST: I am very pleased to be coming to Budapest for the first time. I will be playing live with outfits, video and everything else!
RNR666: Your last album is this year’s Separate Dimension. Will you play mainly from this album, or music that you wrote since then, or you might even be picking out tracks from 2001?
THE HORRORIST: The show is the tracks I recorded since 1989 that work the best live or just what I am in the mood to play. Expect a wide variation of music.
RNR666: How much do you like looking back on the past, for example looking at childhood photos and wondering how much time has passed since then?
THE HORRORIST: I am very nostalgic and it’s important to know where you came from. On the other hand I always am living in the moment and I keep very aware time is passing fast and there is a lot to do!
RNR666: Let’s do just that for a moment. What kind of a kid were you? Is Cramps’s undead line “You better ask my momma how to make a monster” true for you too?
THE HORRORIST: I had a mixed childhood and teen years. Part was very troubled and part was amazing. With luck I always had a great group of friends and then I found music to control my demons.
RNR666: The Hungarian underground techno scene were trying to arrange a show for you since many years. Somehow, it never worked out up till now, although, as I hear, you are well acquainted with them and even personally know Thalium (Davoria). Where did you meet and how did it come that you’ll play in Budapest?
THE HORRORIST: I really tried to get the show to work with him but during that time I was doing my bookings myself and was opening a restaurant in Berlin called VOLK. Things got out of control on my end as far as being organized with the bookings so I ended up double booked and had to keep canceling with Thalium. I do apologize for that. Sometimes in life you think you can do more than you can. Finally I got on the best booking agency ELITE and they take care of everything for me.
RNR666: You are from New York and currently reside in Berlin. Everyone from Europe longs for the US and people from the US come to Europe? What made you want to live here? How is the European scene different from the US scene? What do you miss in Europe, and what did you miss in the US?
THE HORRORIST: Well the music I create is very European influenced so 80% of my bookings are in Europe. NYC also just became too expensive for an artist. I was paying over $2500 a month for a 29 square meter apartment. In Berlin I have a duplex (2 levels) with 2 balconies and a rooftop for 1300€.
RNR666: I entered an argument with a friend with whom we listen to your music a lot, about how spiritual and how materialistic you might be. Please, put our minds in order. Are you more body, or soul?
THE HORRORIST: I don’t care about objects they come and go. What matters is what you create and your relationships while you are here. Of course I like to use equipment in my studio but in the end it really doesn’t matter so much.
RNR666: He told me also, that you have an enormous collection of instruments. Is it true? I wouldn’t associate you with a Classical guitar or a harmonica. Would you tell us about your setup? Are there some gadgets you particularly like?
THE HORRORIST: I rarely sell anything because early on when I did I always missed the sound or use of something. Since I’ve been doing this so long yes I’ve collected a pretty nice studio of toys. I have a large modular, 30 drum machines etc… My favorite pieces are machines that have auto accompaniment in them. 80s and 90s boxes that play little parts for you. They are real time machines!
RNR666: A well-known fact is when they ask you about your favorites, or music that influenced you, you usually mention electrica. Watching your concerts nonetheless, GG Allin comes to my mind sooner than Depeche Mode. Do you listen to, or like expressedly non-electronic music as well? For example, from the post-2010 not strictly electronic scene, what do you enjoy the most?
THE HORRORIST: I listen to everything. Some of what I listen to most is Leonard Cohen, Daniel Johnston, Foreigner, Lionel Ritchie. If you look at my iTunes most played this is what comes up on top.
RNR666: I swear I won’t ask for more recommendations, but I, as a movie freak, am really curious about have you seen any badass movie that’s not mainstream? Have you played in, or written a score for a movie? How much does film, as a genre, interest, or influence you?
THE HORRORIST: Have you seen “The Skin I Live In” also known as La piel que habito? I love movies although these days less and less new ones are being released I find interesting. Kubrick, Lynch, Gasper Noe, John Hughes, Paul Thomas Anderson are some director that of course (and everyone else I think) loves.
RNR666: Finally, please tell, judging by your work and topics, I can easily imagine that the stamp of the “perverted animal” is stuck on you. Do you fight against it, don’t give a shit about it or have you simply accepted yourself as a monster?
THE HORRORIST: Everyone has a monster inside. Everyone is also a good person too. This is what is is to be human. Love both sides in yourself and others and you will be happy… half the time.
/// /// /// /// /// /// /// /// ///
all photo credits: Things to come Records
thx & bigup: Technokunst
eng translate: Csati
Ha egy hangszer megszólal az már jazz – szól Szimatyien örökérvényű mondata. Az UH FEST meg úgy pank ahogy van – ezt pedig mi, vájtfülü pankok mondjuk, de ha szereted az érzést, amikor valaki kitalálja helyetted a tutit, akkor íme, összeszedtük neked,
hogy a MA INDULÓ UH fesztiválnak melyek is lesznek a legpánkerebb eseményei.
HÉTFŐ / SEPTEMBER 30TH / HÁROM HOLLÓ
Sister Iodine
https://sisteriodine.bandcamp.com
Durva francia nojz, vagy ha úgy tetszik bruit français.
Didi Kern & Philipp Quehenberger
http://www.qedsounds.com
Brutális tér-idő hajlítás dobbal és elektronikával.
KEDD / OCTOBER 1ST / ARTUS STÚDIÓ
Papiro
https://papiro.ch/
A faszi az RNR666 közeli MIR-ből és a Roy and The Devil`s Motorcycle-ből
CSÜTÖRTÖK / OCTOBER 3RD / RS9
Cranky Bow
https://coldmoss.bandcamp.com/album/why-your-aikido-will-fail-on-the-street
Anno 2015 februárjában a DerTanz-cal, legutóbb pedig Cranky Bowként járt RNR666 buliban ez a kimért és szexi pszichopata.
DJ Flugvél og Geimskip
https://djflugveloggeimskip.com/
szabo kollegánknál jobban csak kevesen várják ezt az estét: a Lightning Bolttal is turnézott ez a csodálatos izlandi szintis csaj.
SZOMBAT / OCTOBER 5TH / TRAFÓ
Keiji Haino + Pándi Balázs
https://keijihaino.bandcamp.com/
ハンガリー人と日本人は仲良しです – szól a régi japán közmondás és milyen igaz!
Ha még nem hallottál a LAHMACUN rádióról, akkor biztos nem hallottál a Lahmacunon hétfő esténként 6 és 7 óra között hallható SZMÚTI CSORBA című műsorról sem. Persze, te sem lehetsz tökéletes. Most viszont alkalmad nyílik rá, hogy kiköszörüld ezt a csorbát. Ennek érdekében és amúgy is beszélgettünk egyet Baksa Gáspár barátunkkal, aki töretlen lelkesdéssel gyűjti, aprítja és főzi össze hétről hétre zenei csemegéit, amelyeket hallgatva még Burroughs meztelen ebéd-definíciója is eszembe jut, miszerint a Meztelen Ebéd nem más, mint: “a frozen moment when everyone sees what is on the end of every fork” – de levest, ugyebár nem villával eszünk, kivéve ha sűrű, mint egy szmúti csorba.
Ha valaki nem tudná, mesélj, hány adáson vagy túl és egyáltalán mi a koncepció: ez egy zenei, vagy inkább gasztro műsor?
A Szmúti Csórba volt az egyike az első műsoroknak a Lahmacun rádión, azóta heti rendszerességgel “főzök” új műsort, kb. 30 műsor készült el eddig.
A műsor nevét maga a Lahmacun (török pizza) tematika mentén találtam ki, lévén az is egy táplálék, arra gondoltam követem azt a vonalat és anyukám “mindent-belerakunk” levesei inspirációjából Szmúti Csórbának nevezem el – ami vajdasági szerbizált magyar megfogalmazásban kevert levest jelent. Ez a mindenféle keveréket felhasználó név jól illett a zenei koncepciómhoz, amiben sokfajta zenei stílusnak akartam teret adni.
Nem titok, hogy nem csak műsort készítesz de a Lahmacun fejlesztésében is részt veszel. Mit szóltal amikor Bokor Peti (neves filantróp, aki a Lahmacun rádiót kitalálta, megcsinálta és fenntartja) megkeresett a rádió ötletével? Van ilyesmire igény? Hallgatnak az emberek rádiót? Te hallgatsz és téged hallgatnak?
Örültem amikor megismertem Bokor Petit és láttam benne azt az aktivitást, lelkesedést és az összefogó erőt ami a budapesti szcénának nagyon jól jön – hogy a sok kicsi, nagyon izgalmas történéseket egybefogja. A Lahmacun rádió ötlete az mmn blog kiegészítéseként jött létre. Egy haverom (Ioanis) szintén egy rádió elindításán munkálkodott akkoriban és már megvolt neki a technikai felkészültsége ebben (szerverek, informatikai beállítások) – összekötöttem őket, kialakítottunk egy kezdetleges weboldalat és elindult a Lahmacun rádió adása. Hogy mekkora igény van rá, nem tudom átlátni, de mindenféleképp nagyon pozitívak a visszajelzések és a rádiós munkatársak fáradhatatlan munkájának köszönhetően jól működik az egész. Személy szerint én nagyon ritkán hallgatok rádiót, de kellemes meglepetésekkel találkozok lépten-nyomon amikor rászánom magam, sokszor nagyon izgalmas új zenéket fedezhetek fel ilyen csatornákon. A mai internetes világban minden elérhető a zene iránt érdeklődőknek, de a hatalmas globális dzsungelben nehéz megtalálni a minőséges dolgokat, ezért is szükség van jó irányadókra.
Melyik “tányérod” a személyes kedvenced?
Sok fajta zenét hallgatok, nem tudom magam egy stílusra leredukálni… A lista pedig túl hosszú lenne. Műsoraimat tematikus blokkokra igyekszem felosztani, legyen szó az extrémebb industrial/noise/metal zenékről (Chilli leves), elektronikus zenék (Hidegleves), musique concrete (Cérnametélt leves), punk/rock/metal (Bableves), ethno/neo-folk (Palócleves), prog-rock (Minestrone leves) vagy a tematikus, egy-egy alkotóhoz köthető műsorokra (Conny Plank, Daniel Miller, Mick Harris, Hortobágyi László, Mario Marzidovsek, stb.)
Ha nyithatnál egy estére egy Szmúti Csorba lakáséttermet, akkor mi lenne az a háromfogásos, egymástól kellőképpen különböző mégis harmonikus ÉLŐ zenei menü amit felszolgálnál?
A már nem élő/nem aktív zenészek listája hosszú lenne, de ha az élő/aktív együtteseket vesszük, akkor: Carter Tutti, JK Flesh, Krzysztof Penderecki lenne az étlapon. Nekik még valódi, finom levest is főznék!
Bob Berttel az instagrammon keresztül lettünk ismerősök és nem csak azért gondoltam, hogy jó lenne csinálni vele egy interjút, mert, hogy ő volt a Sonic Youth dobosa a 80-as években (Richard Edson után és Jim Sclavunos előtt), hanem azért is, mert az Bob instagramját elnézve, gyakorlatilag szegről végről mindenkit ismer az űgynevezett r’n’r undergroundban. Nem csak sztárokról és nem csak a Sonic Youthról kérdeztem, a cikkben felhasznált képeket viszont egytől-egyig Bert instagramjáról loptam. Bocs, Bob.
View this post on InstagramA post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on
– Egy interjúban azt mondtad: „Hobokenben töltöttem majd’ az egész életem, nem akarok elmenni sehová… ez Frank Sinatra és Steve Shelley lakóhelye.” Kerouac is megemlíti Hobokent, az Úton-ban: „Közben Dean állást kerített egy parkolóban, hobokeni lakásukon összebalhézott Marylouval – Isten tudja, oda is minek költöztek át –, de Marylou annyira kiakadt, hogy valami hajmeresztő váddal feljelentette a rendőrségen, így aztán Deannek le kellett lécelnie.” Mi az, amit tudni kell Hobokenről? Vannak-e kultikusnak számító helyei és mi ezek jelentősége a mai hobokeni fiatalság számára – beleértve téged, a Sonic Youth-t és generációtokat?
– Érdekes, tegnap New York Cityben sétáltam egy barátommal, aki megmutatta az épületet, ahol Kerouac az Úton-t írta… Hoboken mindössze egy négyzetmérföldnyi terület Manhattannel szemben, a folyó túlsó partján. Jó kis laza munkásosztálybeli hely volt, tele művészekkel, zenészekkel, ott volt a Maxwell’s nevű remek rock klub, és kicsivel arrébb a lemezbolt, ahol dolgoztam akkor – a Pier Platters. Ma drága elit hely, ahol családszaporító sóherek laknak, egyre-másra sorjáznak a sportbárok, bennük részeg izomagyúakkal. Itt is van még néhány barátom, de zenei-társasági életem nagy részét New York Cityben és Brooklynban élem.
– A Sonic Youth-szal azután vetted föl a kapcsolatot, hogy egy belvárosi lemezboltban megláttad a hirdetést, melyben dobost kerestek. Milyen más zenekarok voltak még Hobokenben, akikhez szívesen csatlakoztál volna, illetve miben tűnt ki a Sonic Youth?
– A Sonic Youth és nagyjából az összes zenekar, melyben játszottam, manhattani bázisú volt, Hobokenben akkoriban három ismertebb zenei formáció működött: The Bongos, Yo La Tengo és Individuals. De, mint mondtam, itt volt a Maxwell’s Club, ahol a legjobb bandák játszottak, igazából ott éltem. Nirvana, REM, Sonic Youth, Beck, Pixies, mind megfordultak ott sztárrá válásuk előtt.
– Olvastam, mit nyilatkoztál 1983-ban, a Sonic Youth első európai turnéján a Lausanne-i koncertről: „…Műsorunk végén kisebbfajta lázadás tört ki, tüzekkel, tiszta őrület volt és aztán még nagyobb őrület lett. …A Sonic Youth, mondhatni, utat tört a független amerikai zenekarok európai turnéi előtt. …Senki nem tudta, mit akarnak ezek a New Yorkból érkezett huligánok a tiszta kis városaikban és bárki is volt, aki eljött minket megnézni, szemlátomást majd’ megveszett a zenénktől.” Mi volt a benyomásod, készen állt-e erre Európa akkoriban? Találkoztatok-e olyan európai bandával, akiket ismertetek, akit fontosnak tartotok? Olvastam azt is, hogy rengeteg fotód van erről a turnéról, amik belekerültek a könyvedbe is.
– Igen, amint korábban már elmondtam, Európa mindig is befogadóbb volt a művészi, szokatlan zenére, mint az USA. Az akkori turnék egyikén találkoztunk az Einstürzende Neubautennel, akiket nagyon megkedveltünk, ma is nagy rajongójuk vagyok.
– „Thurston Moore és Kim Gordon, a Sonic Youth két tagja mutatta be Bertet a Pussy Galore nevű együttesnek – akik akkoriban épp dobost kerestek – egy manhattani Einstürzende Neubauten-koncerten, ez indította el pályafutása következő szakaszán.” Szétválásotok valóban annyira baráti volt, hogy a régi bandád ajánlotta a következőt?
View this post on InstagramCool photo of @thurstonmoore58 & me by @reuben_radding ? @hozacrecords #sonicyouth
A post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on
– Szeretem ezt a lemezt. Pándi elképesztően jól dobol!
View this post on InstagramA post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on
– Melyek azok az új zenekarok, akikre szervezőként oda kell figyelnünk, ha Európába jönnének turnézni?
I have became acquainted with Bob Bert through Instagram and I didn’t just think it would be cool to interview him because he was playing drums for Sonic Youth in the ’80s (after Richard Edson and before Jim Sclavunos), but also because looking at his insta, I was convinced he knew every single soul in the so-called R’n’R underground. I asked him about a lot more than just stars and SY. I stole all the attached photos off his Instagram account. Sorry, Bob.
View this post on InstagramA post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on
– In an interview you said: “I’ve lived in Hoboken most of my life, and I’m not going anywhere anytime soon.” “…home of Frank Sinatra and Steve Shelley.” But Kerouac wrote about Hoboken in OnTheRoad also.: “Dean had a fight with Marylou in their Hoboken apartment — God knows why they went there.” What’s important to know about Hoboken? Are there any places and events you consider cultic about Hoboken and do you think they are important for today’s Hoboken youth, including you, Sonic Youth and your generation?
– Funny, yesterday I was with a friend walking in NYC and he pointed out the apartment where Kerouac wrote On The Road. Hoboken is only a square mile and is right across the river from Manhattan. It was a cool working class place filled with artists musicians, a great rock club Maxwell’s and than soon after the great record store where I worked called Pier Platters. Now it’s a very hard to afford place to live filled with rich people popping out kids and if filled with sports bars and drunken jocks. I still have a few friends here but most of my social life and music life are in NYC and Brooklyn.
– You contacted Sonic Youth after you saw a flyer in a downtown record store saying Sonic Youth needs a drummer. What bands were in Hoboken those days you might have joined and in what respect did SY stand out, what made it special?
– Sonic Youth and pretty much every band I’ve been in has been based out of Manhattan, the bands that were well known in Hoboken in the 1980’s were the Bongos, Yo La Tengo, Individuals. But like I said we had the Club Maxwell’s where every great band played, I practically lived there. Nirvana, REM, Sonic Youth, Beck, Pixies, they all played there on the way up.
– I read that you came to Lausanne with the first SY’s Eurotour in June 83, on your birthday, which turned out to be quite irregular: “…When we finished the set, a riot broke out with small fires, it was nuts and things got crazier. … Sonic Youth definitely paved the way for indie US bands touring Europe. … No one knew who these freaks from NYC were in their nice little towns and we blew whoever was there heads off.” What was your impression, was Europe ready for your music at that time? Did you have a European band you met, whom you knew and did something important at the time?
– Yes what I said before is all true. Europe has always been more receptive to artier out there music than the USA. On one of those early Europe tours we met the band Einsturdste Neubauten, the industrial band from Berlin who blew our minds still a big fan.
– “Sonic Youth’s Thurston Moore and Kim Gordon introduced Bert to Pussy Galore – who happened to be looking for a drummer at the time – at an Einsturzende Neubauten show in Manhattan, and that launched the next stage of his career.” – was your break-up really so friendly that your old band recommended a new one?
View this post on InstagramCool photo of @thurstonmoore58 & me by @reuben_radding ? @hozacrecords #sonicyouth
A post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on
– Love it He’s amazing!
View this post on InstagramA post shared by Bob Bert (@therealbobbert) on
– Which are those new bands that we should pay attention to as organizers when they are heading towards Eastern Europe?
A térkép szerint, kábé itt mész le a térképről:
ha elmész június kilencedikén (igen, vasárnap, de másnap pünkösdhétfő, azaz szabadnap! – köszi kiáradó szentlélek!) a PUNKÖSD FREAKEND FESZTIVÁLra, ahol többek között fellép az RNR666 egyik kedvenc magyar bandája a CHICAGO BULLS (velük készült korszakos interjúnkat ITT olvashatod), de sztorizgatós beszélgetésre érkeznek majd Cpg tagok is: “asszem Kutyás meg Takony” – fogalmazott a haverunk, aki felhívta figyelmünket erre a csodálatos rendezvényre, ahova nyári fesztiválokra egyáltalán nem jellemző módon:
Lesz viszont zenekarokat támogató becsületkassza, pia, mezőn sátrazás, zaj és lángos is! Ha pedig, te mint cukros seggű pesti köcsög aki burokban élsz a főváros keretein belül, azt gondolod most, hogy te ilyen kurva messze az életbe nem mennél el egy buli kedvéért, akkor csak szólok, hogy a Nyugatiból Kecskeméten, majd onnan busszal Kiskunfélegyházán át, összesen
alig több mint három és fél óra alatt oda is érsz!
Május 17-én már másodjára jönnek RNR666 buliba a kedvenc ruszkijaink, a Total Rejects. Ezen az estén fellép velük a szintén orosz hc-punk, a Fake Fun és a szegedi (általam a plakáton teljesen tévesen leszintipankozott) Testrablók. Nekik, a Testrablóknak hála, előbb Szegedre mennek az oroszok, majd hozzánk Budapestre a Gólyába. A Total Rejects frontemeberével Igorral (aki az alábbi fotón vízszintes testhelyzetben látható) pofáztam egy nagyot így pár nappal a buli előtt, olyan dolgokról amik talán titeket is érdekelhetnek napjaink Oroszországáról és a mai orosz rockandrollról.
RNR666: Igor, te Permből származol, amiről kb annyit tudok, hogy kurva messze van: Budapesttől több mint 3200 kilométerre keletre (összehasonlításképpen: Barcelona-Budapest nagyjából 1900 km), de mesélj, mi a helyzet Permben? Van ott nagy punkzenei élet?
Igor: Now not. But in past we did a so called Bad taste crew bookency were we booked a local little garage punk/noise scene – The Powlers, Lo-Fi Woman, Twisted Superheroes, B-Movie Massacre, Killer Nerd etc. I played in most of them on different instruments . This series of parties was called Bad Taste party.
RNR666: Na és úgy általában mi a helyzet Oroszországban? Hova menjen az aki bele akar botlani az orosz undergroundba?
Igor: It were always a big megapolices like Moscow and St Petersbourg most of the scene is concentrated there. But there is also a strong punk scene in Nizhniy Novgorod nowadays. In a province cities scenes are mostly concentrated around 1 energetic person. In the city Kirov it is concentrated around Pavel Myatny ( bands – Superkozly, Operciya Almaznoye Bikini etc), in Nizniy Novgorod around Vanya Chuvash (bands – Pospish Potom, Muzhik etc)
RNR666: Ti a Total Rejects-szel a klasszik 77-es punkot toljátok. Vannak nagy újdonságok oroszországban, bandák, stilusok, amik csak rátok jellemző?
Igor: I don’t think there is something new – special russian style. Even soviet underground bands sounded like their favorite western bands but much more lo-fi. For Total Rejects – we decided to play a straight western garage punk with a big influence a dirty punk 77 bands like Germs and GG Allin and as loud as possible. We want every our show to be an extreme attraction.
RNR666: Oroszországot valahogy úgy képzelem, hogy nálatok valaki valakivel valamiért mindig verekszik. Vannak nagy harcok a szcénák között?
Igor: It was in 1990s when young guys fought on the streets. For examples punks against rappers – it was super funny. Now not. Everything is peaceful in music and people are openminded.
RNR666: Most a Fake Funnal jöttök, de legutóbb, 2018 nyarán Leo Fishhead cimborátok (szentpétervári trash-blues onemanband) volt itt veletek és lépett fell a Total Rejects előtt az Aurórában. Mi van Leoval? Vége a barátságnak? Befejezte a rockandroll ipart?
Igor: No, he has some shows in Spain soon. He has no problems with concerts and tours. When we played first time with Fake Fun last autmn we drunk a lot after and decided to plan a split tour for spring, so it was planned even before our winter balkan tour with Leo Fishhead. Unfortunatly there is no 10th place in a van((( He really wanted to join … but may be next time in Budapest!
RNR666: Mi most az interneten pofázunk, viszont elég aggasztó híreket hallani arról, hogy az oroszok hamarosan lekapcsolódnak a netről és lesz egy saját, különbejáratú hálózatotok. Ti mit tudtok erről? Para van? Hogy fogtok facebookozni, bandcampezni, instagrammozni? – és még sorolhatnám…
Igor: Don’t worry there will be no shit like that. It was one of the deputies who offered some sort of that but everybody laughed at him, everything is a western spy propoganda hahahah! you know our stupid prime minister is instagram and twitter addicted. the real thing is one deputy offered to close facebook in Russia and thats all but it was not supported by the government. Never heard about closing worldwide internet. I also don’t believe that in germany every second guy is a gay as it is said here)))) I prefer to filter political news from the both sides!
Cikkünk címét elolvasva a tényekhez szilárdan ragaszkodó Cramps-rajongó joggal mondhatja, hogy Lux Interior (született: Erick Lee Purkhiser) a pszichobilly, a horror-rock, a perverz-punk és még megannyi műfaj szülőatyja soha nem járt Budapesten, főleg nem 2013 és 2019 között, tekintve, hogy 2009 február negyedikén egy kaliforniai kórházban hajnali fél ötkor elhalálozott aorta disszekció következtében.
Végzetesnek bizonyuló aorta disszekciója során az akkor 62 éves rockandroll legenda főverőérének belső falán repedés, szakadás alakult ki amelyen az áramló vér benyomult, szétválasztotta az érfali rétegeket, és kettős ércsatornát alakított ki, azaz, mindkét csatornában vér áramlott. Ezt az állapotot az egyik legsúlyosabb nagyér katasztrófák közé sorolják. Ebbe halt bele többek között Georg August von Braunschweig-Lüneburg, közismertebb nevén II. György király is. Minket persze már 2013-ban sem béklyóztak a tények, amikor fejünkbe vettük, hogy az akkor már négy éve holtan heverő Lux Interiornak emléket állítsunk abban a városban amelyet élete során legfeljebb 344 kilométerre közelített meg zenekarával még 1998-ban. Az ötlet nagyjából az volt, hogy ünnepeljük meg évente egyszer Lux születésnapját és egyszer a halálának évfordulóját is, azaz a külső szemlélő által szinte követhetetlen módon, legyen évi kettő darab Lux nevével fémjelzett örjöngés. Az un. Lux bulik tehát eleve bulipároknak lettek kitalálva: a születésnap októberben, a halotti tor pedig a rákövetkező év februárjában, lehetőleg jól megközelítve egy-egy hétvégi dátummal október 21-et és február 4-et. Ha volt ember rajtunk kivül aki kiigazodott a dátumok és az egymást követő tematikák látszólagos kavalkádjában, annak további zavaró tényező lehetett, hogy az éppen induló bulisorozatunk neve első hangzásra nagy hasonlóságot mutatott az akkoriban futó LUXY BULIK nevével – világított rá az általában szkeptikus Piréz Zsófi kollégánk. Ráadásul (szerinte) a lux szó csengése inkább szül majd a gyanútlan fejekben valami joggal/jogtalanul túlárazott, jasszkarizó, menősködő, bennfenteskedő benyomást, de semmiképp sem fognak asszociálni az emberek a mi imádott rocksztárunkra. Ennél csodálatosabb zürzavart nem is kivánhattunk volna magunk és a Lux-ünnepek köré, így nem volt más hátra: felkértük az akkoriban a város legbetegebb főütőerének számító Vittula Klubbot, hogy adjanak helyet Lux Interior budapesti születésnapjainak és halotti torainak.
Az első szitázott plakátpárt az 1000% alapítója, TM45 Ricsi barátunk készítette és húzta fel egy csodálatos popkulturális utalásra művét: a szülőágyon a vérző combköz szorításából előbújó, “Better ask my momma how to make a monster” mondatot üvöltő Lux fej ugyanis a Cramps 1990-es klipjéből való: ez a megható és egyszere fájdalmas pillanat a The Creature From The Black Leather Lagoon nyitóképe (rendezte: Rocky Schenck).
Ezek voltak azok a bulik ahova először még boldog kiváncsiságtól hajtva, majd másodjára már csupán a becsapottak dühétől vezérelve, de eljöttek a pszicho-kánon szerint kiöltözött, belőtt frizurájú valódi pszichobilly arcok is. De a két buli alatt gyorsan kiderült, hogy a Lux bulikon messze nem csak és kizárólag pszichobilly és Cramps szól majd a hangfalakból. A bizonyos szempontból jogos dj-verés talán csak azért maradt el, mert a magyar pszichósok alapvetően úriemberek, akik belátták, hogy ott és akkor a hűen dédelgetett tabuk ledőlnek, a Cramps evangéliuma pedig kilép saját árnyéka alól: Jackie Robinson (nem az első fekete baseball játékos, hanem a kultfilmszínész) kakofon-experimentál bemelegítője, vagy épp Zefyr Balázs és a Küss Mich rideg szintipankjai valóban, köszönőviszonyban sem voltak a szűken értelmezett rockandroll örökséggel – és ez így volt rendjén. Csühessel ekkor deklaráltuk a Lux bulik alapvetését, miszerint:
§1. Lux bulin olyan zene szóljon ami valószínüleg Luxnak is tetszene, ha ott lenne velünk a Vittulában!
§2. Lux bulin olyan ember rakjon fel zenéket aki szereti a Crampset!
Így került a második buli lineupjába az ős-breakcore/free-tekno harcos Thalium Atti barátunk is. Thalium és bátyja Lupus gyakorlatilag a mai napig az egyetlen olyan ismerőseim akik még saját szemükkel látták a színpadon Luxot. Erről mesélt Atti rá jellemző tömörséggel a C11H18N2O3 fanzin második számában:
A Lux bulik csodálatos ellentmondásosságára persze nem csupán a zenék sokszínűsége a példa, de magával a bulik helyszínével is meggyűlt a baja sok vendégnek. Ezek közül talán a legemlékezetesebb eset az volt, amikor a harmadik (azaz a 2/1.) bulin megjelent Subba Dirty Detty, aki akkor már harmadik alkalommal harangozta be az egykor szebb napokat látott blogján, olcsó de nagyhatékonyságú kábítószerekért cserébe (hazugság: kurva drágák voltak azok a szarok!) a soron következő Lux bulit. Detty, talán a legrövidebb ideig a Vittula légterében tartozkodó híresség címéért is sorbaállhatna, ugyanis lejött, ránk nézett és csak ennyit mondott “Itt szarszag van.” majd azonnal sarkonfordult és meg sem állt valamelyik puccos klubbig. Mi pedig egyszerre büszkén és meghatva néztünk bele Lux képzeletbeli szemébe és megjegyeztük: “Dögszagod van Öreg, de mi így szeretünk!”
A második plakátpárost a szintén 1000% tag Lobot Balázs tervezte és szitázta le nekünk. Ez a párban (hátmég külön-külön!) rohadt sok pénzbe kerülő relikvia az egyik utolsó még megvásárolható színes Lux-plakát, amit tulajdonosai legalább akkora becsben tartanak szobájuk falán, mint amekkora statement Cramps-pólót viselni. És valóban. Életemben először akkor akadt meg a szemem PYRAMIDS DON’T EXIST Bencén amikor leesett az egyik korai RNR666 buliba és ez a póló volt rajta:
Egy ruhadarab tehát predesztinál, az egekig emel és a romlásba dönt egyszerre, Bence (és gidái♥♥) noise-trash-szarjai nélkül pedig nem lettek volna azok a Lux bulik amik lettek. De, hogy éppen melyik fülsüketítő kedvenc borzalma szólt épp felvételről akkor Bencének, amikor a második Lux-halotti toron egybeforrt két lélek: nem tudjuk. De tény, hogy Puskár és Szurcsik Erika akkor és ott lettek egy pár. Krisztián ma délután így idézte fel a sorsfordító éjszakát:
“Még a csizmámra és Erika kockás ingjére is emlékszem. Én értem le előbb a frissen, berlinben használtan vásárolt barba belebújós csillogó csizmámban amit kipakoltam az asztalra. Erika pedig amikor megérkezett, úgy tett, mintha ügyet sem vetett volna rám, de azért elég átlátszó volt, nekem utólag azt mesélte, hogy a társaságban, akikkel volt, eléggé ő ösztönözte a többieket aznap, hogy menjenek a Vittulába. A lényeg, hogy kb tudtuk a másikról vagy sejetettük hogy ott lesz.”
Hát, bassza meg, mi ez, ha nem maga, a CRAMPS-i romantika húsvér megtestesülése?!!!!!!!!!!!
A ruhadarabok amúgy Lux Interior és neje Poison Ivy találkozásánál is nagy szerepet játszottak, amiről ITT olvashattok bővebben, minden esetre, Puskár és Puskárné egy-egy Cramps-polót kapott ajándékba az RNR666-tól esküvőjük napján – az alábbi fotót Erika készítette, ezért csak Krisztiánt láthatjuk rajta Cramps-polóban a nászútjukon:
A harmadik Luxbuli-pár volt az első alkalom amikor eszünkbe jutott, hogy egyszer mindennek véget kell érnie. Jónak és rossznak egyaránt. Nem üvölthetünk boldogan, sem szomorúan az örökkévalóságig. Egyszer mindennek vége: mint Luxnak is, azon a végzetes hajnalon. Így csak kevesen értették, hogy mit is jelenthetett, hogy a szuper artie plakátok helyett, most csak Lux első…
…és utolsó ismert fotóit felhasználva készítettük el a harmadik bulik meglehetősen puritánra sikeredett vizuálját.
Felocsúdva az önmagunk sajnálatából és az elmúlással szemben érzett tehetetlenségünket félredobva, a negyedik alkalmakat megpróbáltuk vadul megtolni: Rusek és Jehova részvételével. Az eredmény, mint mindig, persze ez alkalommal is ellentmondásosra sikeredett. Csabi felejthető, már-már közhelyes szettjét kiválóan ellenpontozta neje Rusek valódi, őszinte zenecsokra, amelyet, sorozatunkban, de talán a Vittula történetében is egyedülálló módon: a főkapcsoló lekúrásával tudtunk csak megszakítani! Rusek szárnyalt, megőrült és mi imádtuk a szettje minden pillanatát! Ez a buli kb akkorára sikeredett, hogy a következő, amúgy pont február negyedikére eső halotti torra már gyakorlatilag nem is emlékszünk.
Ezeket a bulikat követően a Lux Kuratórium egybehangzóan úgy döntött, hogy egyszerre kell vért frissítenünk és hagynunk, hogy az alvadt vér elzárja végre a még épen maradt agyi kapillárisokat. Ebből az elsőre kissé ambivalensnek tetsző koncepcióból született meg az ötödik születésnap és az ötödik halotti tor lineupja: Lux csontjairól a foszladozó húst már bekötött szemmel is leszopogatni képes Küss Michék és TELEϟPORT Peti mellé a Lemurian Folk Songs énekesnője VenusChrist került – akinek a forró olajra frissen ráfröccsenő sürű, nyers vér szerepét szántuk.
Gazemberség! – így kiáltott Stukker Bandi, amikor megtudta, hogy nem csupán szóbeszéd, hogy véget érnek a Lux-bulik. Igen. Hat alkalom éppen elég volt hogy újraszüljük, majd újratemessük a Nagy Lux Interiort. Ennél többet már nemhogy a hús és a csontok, de még a lélek sem bírna el. Az egyetlen még hátralévő telebaszása az emlékeztnek kurvára közeleg. Plakátpárosa főhajtás egy meglehetősen ritka, talán egy rajongó által készített, kissé dekomponált fotó előtt amin Lux, ahogy szokása volt gatyára vetkőzve önmagából, a háttérben a megilletődött fiatalok.
És bízva a keretes szerkezet örökérvényüségében a FEBRUÁR MÁSODIKÁN megrendezésre kerülő utolsó halotti tor plakátját ismét TM45 rakta össze. Lesz a bulin minden ami szokott: szörf-expert Kulo, zajos Bence, éjfél után álmosan, de óramű pontossággal megérkező TELEϟPORT, dögszag, nagy egymásratalálások és egy csomó zene ami valószínüleg Luxnak is tetszene, ha ott lenne velünk a Vittulában!
“Ha nekem ilyen vénáim volnának, kirúghatnék a hámból!” – mondja Burroughs zavarbaejtően őszinte, öreg Matróza, amikor megérint egy fiatal könyökhajlatot. Ti meg vén faszok, ültök otthon, rátok omlanak a megsárgult falak és véget nem érően siránkoztok, hogy bezzeg tíz, meg húsz, meg százötvenmillió évvel ezelőtt mennyivel élettel telibbek voltak a vénák. Persze, tévedtek, mint mindig, amikor elveszítitek a kapcsolatot a valósággal és azt képzelitek, hogy az aranykor rég véget ért. Segítek emlékezni: az aranykor addig tart, amíg el nem hitetitek magatokkal, hogy rég túl vagytok rajta. Ezért aranykorra vonatkozó kérdést, ha jól emlékszem, fel sem tettem az EXILES Kolbenheyer Erikjének. Beszélgetésünk, a siránkozóknak talán nem is lesz könnyen dekódolható. Pedig kevés izgalmasabb dolog történik mostanában a föld alatt annál, mint amit EXILESék csinálnak, kábé minden második héten: 224, ooo & MA’AM, Alley Catss, Fausto Mercier, Juhász Tamás (vele készült interjúnkat ITT olvashatjátok), obwigszyh és normál tamás részvételével az orrvitorlák alatt. Gyakran tűnik fel ezen a csodálatosan új fedélzeten a FOR., a zavarbaejtően őszinte, öreg matróz TELEϟPORT, Mike Nylons és maga a nagy TH Anatol is. Az EXILES zászlókat Császár Adrienn, Csocsán Laura, Csernovszky Júlia és Pál Tamás szövik, én pedig most 666 csomó sebességgel megpróbálok behajózni Erikkel a legkortársabb elektronika vad vizeire, ahol Erik szerint olyan nevekről is hallani fogunk hamarosan, mint erdži, KURO, Scolaari, Desdemona Dæne – de ne ússzunk ennyire előre.
Jól sejtem, hogy az EXILES a legfrissebb rügy a magyar elektronikus zene lángoló csipkeborán, vagy van szervezőcsapat/kiadó aki már utánatok jött létre?
2016-ban volt először ezzel a névvel egy kapszula event, egy tisztelgés az alapvető nevek előtt. Utána 2017-ben politológia szakon, előadások alatt egy évig nyomkodtam a Soundcloudot, ki is basztak. Ellenben lett sok név, egyik vezetett a másikhoz. ’17 Szeptemberében jött ki az első válogatás, akkor még csak a Prellt és Jankyt ismertem személyesen. Organikusan alakultak a dolgok, az egészet a zenei közösség iránti sóvárgásom fűtötte, aztán kopogtattak a tehetséges humánok. 224-t még a szombathelyi breakcore / dnb-s időkből ismertem (sic), becsatlakozott a Csernovszky-Makay flotta és Juhász Tomi, Fausto Pécsről, azóta megalakultunk, mondhatni családi a viszony. Az évben turnéztunk, játszottunk vidéken (Győr, Esztergom, Pécs), külföldön (Pozsony, Berlin), hívták még a zenészeinket Varsó, Ljubljana és Párizs brigádjai is. Továbbá kaptunk egy kedves levelet Japánból, ami, azóta is rendkívüli motiváció a működésben.
A google szerint a 23 a numerológiában a szabadság száma. Szerintem a fő distinkció a techno és a tekno közt (vagyis ahogy, én képzelem), hogy a techno a család, a tekno a törzs, műfajilag. Techno a nagyobb halmaz. Zeneileg a tekno még mindig képes lázadást kommunikálni, a tekno az idősödő anarchista barátaid, a techno az övtáskás fashion gyermekek. Egyik sem létezhetne a másik nélkül. Fontos lehet még a térbeliség a teknoban, nincs színpad, nincs kiemelt 1000 eurós booking, nincs jópofa vacsora, viszont vannak nemzetközi barátok, akik nálad alszanak, és szónikus fegyverekkel igyekeztek elpusztítani a fennálló rendet. Az első trauma nekem a LaKing – Liveless (2001), az eszmélés, hogy rendes gépzenéért nem kell messzire menni, megalapozta azt a geospecifikus hozzáállást, hogy hazai artistokat szeretnénk bemutatni. Tigricsről a FREEE magazinban olvastam először kamaszként, Fine Cut Bodies-t egy random fesztiválon volt szerencsém lehallgatni, Anorganik pedig személyesen is sokat hozzátett az ízlésemhez egy berlini nyár során. Továbbá volt az Animának egy remixalbuma (Upload Download), kiadók terén pedig az UGAR és a Chi voltak az előképek. DJ-k közül LIA és Vida (rip). Tapasztalatok és hatások terén annyit, hogy funkcionális tánczenével el lehet jutni a falig, szerintem a tánctéri unalom az, ahol felüti fejét a tagadás szelleme. Bár ki-hogy, aki épp az elektroakusztikus dolgokból érkezik, annak pedig épp a dinamika lehet az érdekesség. Szerintem, aki kísérleti tánczenét akar csinálni, annak szerencsés tisztában lenni a négynegyed alapjaival. Mi próbáljuk klubzenét és a hardcoret is dekódolni, átragadni ütemeket, urbánus hangokat, deformálni vagy újraértelmezni őket, ha kell gyermekien játszani velük. Valahol a műfaj is csak ruházat.
Talán egységesebb masszaszerűbb lehetett akkor a techno, ma inkább hisztérikusan metálos, dalszerű, individualista sound lett, vagy épp jellegtelen konzervzene, már kevésbé a kontinuitáson, inkább az előadásmódon van a hangsúly. Továbbá, akiknek van tapasztalatuk abból az időszakból, mind azt vallják, hogy nem volt ilyen műfaji elkülönülés, sokkal jellemzőbb volt az eklektika. Nem biztos, hogy észrevennék az időgépet lévén, hogy az aktuális zenék többsége szándékosan úgy szól, mint akkor (lol).
Követitek, követnetek kell, hogy mi történik experimentál/techno vonalon kelet-európában, vagy bőven releváns a legszélesebb sodorral tisztában lenni? Ugye nem? Tartjátok a kapcsolatot a szlovák, a szlovén, ne adj isten a mongol, vagy a venezuela exiles-szerű képződményekkel is?
Szerintem ez úgy működhet, hogy a vezető telekommunikációs vagy energiaital-gyártó cég, vezető zenei leányvállalatainak vezető bloggerei hónapról hónapra kijelölik a nyugat számára még feltáratlan EGZOTIKUMOT. Félreértés ne essék fel is keresik a local herokat, onnantól egy bolygónyi copycat másolja az aktuális soundot, majd így heréli ki, dobja el és hagyja magára a lokalokat a hype. (Tibilisi, Kiev etc.). Ennek megfelelően afrikai tribal trap-gabber fúziók várhatók és egy breakbeat-bigbeat reneszánsz is adná magát amúgy. A közeljövőben szerintem a kevésbé nyers és ipari hangok (az EBM is eltűnik – újra) kerülnek előtérbe, acid jazzes, funkos, színes, komplex technókban reménykedem.
(a cikkben felhasznált fotók: Berlin, 2018.11.31. Urban Spree)
Eredményekben, csókokban és hűvös dallamokban gazdag újabb és újabb tíz évet kívánunk édesdrága barátainknak, az alábbi interjú újraközlésével, amelyeddig csupán nyomtatásban jelent meg: 2016 tavaszán, német nyelven a C11H18N2O3 fanzin első számának hasábjain és amely interjúból még az is kiderül, hogy miért KÜSS MICH lett a kedvenc buliszervező dj párosunk neve és miért nem EMBRASSE MOI.
És persze: gyertek ma este a Gólyába az ünnepi Küss Mich buliba!
Mindjárt kezdődik!
Mielőtt elmesélnénk, hogyan kerül egy magyarországon élő és alkotó képregényrajzoló szó szerint egy lapra a BEASTIE BOYS-szal, hogyan dolgoztak együtt és egyáltalán: milyen Bisztiéknek képregénytrajzolni – amely melóért valószínüleg a komplett magyar grafikustársadalom a fél kezét odadná – tisztázzuk: az RNR666 teljes legénysége egyemberként imádja a BB-t (címerünkbe, oldalunk fő dizájnelemébe, a nagy RNR666 fejfelhőbe is ott van a Nagy Ad-Rock, Gibby alatt és Buda Lili fölött)! Szóval a BESASTIE BOYS-t nem imádni nem lehet, sőt, imádni őket egyenesen kézenfekvő. Na, nem azért mert punk-hc-ból lettek a világ egyik leghíresebb hiphop triója, hanem azért a kreativitásért, ahogy a zenéhez, mint anyaghoz és annak hordozóihoz és kísérőihez nyúltak, kezdve a zseniális klipjeiktől, egészen a lemezeik külső-belső borítójáig amikről süt az az akarat, hogy forgasd, olvasd, nézegesd újra és újra, vagyis részletesen fedezd fel rajta és benne a három zseni, Michael “Mike D” Diamond, Adam “MCA” Yauch (nyugodjék békében) és Adam “King Ad-Rock” Horovitz világát. Nagyjából számítani lehetett rá, hogy hasonló igénnyel fog elkészülni a Beastie Boys Book, amiről már hallani lehetett egy ideje, hogy jön és ebben aztán minden benne lesz a BB-ról, sőtsőtsőt! Nos, az egyik ilyen “sőt” a sok közül egy képregény lett, amit egy magyar képregényrajzoló Tondora Judit (akiről bővebben és még bővebben ITT és ITT informálódhattok) készített el, mi pedig feltettünk pár hülye kérdést Juditnak a meló kapcsán, ő pedig válaszolt.
RNR: Mit lehet tudni Beastie Boys Book-ról amihez rajzoltál?
TJ: Ez a könyv egy biográfia. Mike és Adam írta, tele van fotókkal, grafikákkal, dalszövegekkel, mellette receptkönyv, infógrafikák és képregény, gyakorlatilag egy teljes könyvtár van benne. Ez a könyv egy nagy, vastag katalógus a karrierjükről és arról, hogy ők maguk milyenek. Közben meg egyáltalán nem egy tipikus biográfia. Nagyon karakteres, ilyet tényleg csak ők tudtak kitalálni. Amikor megkaptam a könyvet, vagy egy fél napot eltöltöttem azzal, hogy csak átlapozzam, mert mindig meg kellett állnom valami őrültségen, vagy épp elképesztően vicces, tanulságos anekdotán. Adam és Mike is remekül ír és van is nekik miről.
RNR: Pontosan mit kértek, mit rajzolj nekik?
TJ: Adam írt egy rövid comicot (a leendő képregény írott tartalmi vázlata – a szerk.) egy miniturnéról, ami még anno a karrierük elején történt. Akkor még egyáltalán nem ismerte senki őket, tornatermekben, bárokban léptek fel, kizárólag fekete közönség előtt. A legütősebb poén, amire ki kellett élezni az egész történetet és a képi világot az volt, hogy a kutyát se érdekelték. Ezt először nem is igen értettem, hogy mégis miféle turné volt ez, aztán Adam elmesélte nagyjából, hogyan indultak, milyen volt az élet akkoriban, mennyire lepukkant, olcsó motelekben laktak, milyen részmunkaidős állásokban dolgoztak, stb. Nyilván képbe kellett kerülnöm, hiszen ez valamikor a ’80-as évek elején volt, akkor amikor én meg még a világon sem voltam. Ezt a sztorit rajoztam meg a könyvhöz, (a 198-210. oldalakon található), ez a leghosszabb egybefüggő grafikai, képi anyag a könyvben. Mivel annyira abszurd volt az egész esemény, ezért a képregény nagyon jól illett hozzá.
RNR: Magukkal a bandatagokkal is kellett kommunikalnod. Ez hogy nézett ki? Melyikükkel beszéltel? Jó fejek voltak?
TJ: A képregény egy nagyon munka és időigényes műfaj és anélkül nem lehet jó munkát végezni, hogy ne kommunikálj állandóan az alkotótársaiddal. Az író mindig a kulcsszereplő ebben a műfajban, ez esetben Adam, hiszen ő ‘látja’ fejben, hogy miként is kellene kinéznie a végeredménynek. Rengeteg munkánk volt ezekkel az oldalakkal. Valamikor 2017 elején kerestek meg egy ismerős szerkesztőn keresztül, hogy lenne ez a feladat és látták a Wonder Woman képregényt, amit rajzoltam, és nekik pont ilyen kellene. Elérhetőséget cseréltünk és utána pár hét alatt összeszedték nekem a képi anyagot. Mindent ők válogattak össze, hiszen ők tudták, hogy minek hogyan kellene kinéznie, illetve ők maguk hogy néztek ki akkor. Például Dr. Dre, aki akkoriban a DJ volt mellettük, többször át kellett rajzolnom, mert sokkal testesebb volt azokban az időkben és alig volt fotó róla, vagy Shy D-ről, akivel turnéztak, szintén kevés fotó volt és szintén a testesebb vonalon mozgott akkor. Volt olyan, hogy a portré adott panelen annyira nem lett jó, így azt át kellett rajzolni, vagy a pózt nem kedvelték, illetve volt mindegyiküknek signature póza és grimasza, azt is beleraktuk. A problémát az jelentette, hogy magyar gyerekként nekem gőzöm se volt arról, mi ment az államokban a 80-as, 90-es években rap vonalon, így nyilván az atmoszférát, a vizuális hatásokat alaposan át kellett tárgyalni, ahhoz is sok segítséget kaptam Adamtől. Végig ő irányította a munkát, nagyon kedves, vicces fickó. Türelmesen elmutogatta képeken ki kicsoda, miként nézett ki, mi volt a szerepe az ő karrierjükben. Majdnem mindenkihez volt egy kis megjegyzése vagy vicces története. Egyszerűen képtelen poénkodás nélkül kommunikálni Adammel! Szóval nem volt nehéz a dolgom egyáltalán ilyen háttérmunkával. Mivel ez Adam írása volt ezért főleg ő szólt bele a dolgokba, Mike-tól referenciaanyagokat és mély egyetértést kaptunk általában 🙂 Tényleg szórakoztató projekt volt, talán a legsimábban ment az összes munkám közül, amit valaha csináltam. De profikkal könnyű dolgozni és ők azok. Tudták, mit akarnak.